
Kreatív hagyománytisztelettel ünneplik a Škoda formatervező gyakornokai a márka százharmincadik születésnapját. A kombi Superbből építettek olyan versenykerékpárokat szállító autót, mely tökéletes kiegészítője egy Tour de France-hoz hasonló eseménynek.
1895-ben velocipédek tervezésével és gyártásával kezdte vállalkozását Václav Laurin és Václav Klement, majd később átnyergeltek a motorkerékpárok gyártására. A huszadik század elején már autók készültek, az első világháború után pedig tehergépjárművek. Innentől pedig egyenes út vezetett oda, hogy az ötvenes évek végétől készült Škoda modellek mostanra kedvelt veteránautók lettek, melyekre öröm ránézni. Aztán jött a Volkswagen és a Škoda virágzásnak indult. Ennek a történelmi útnak az ötvözete a plug-in hibrid Superb kombiból készült L&K 130 kerékpárszállító koncepció.
Mélypiros és fehér karosszériáján elegáns arany csík fut végig, a gépháztetőn és a kormányon pedig a régi Laurin & Klement embléma díszeleg. Az autó csomagterét kihúzható platóvá alakították, így könnyebben elérhetőek az a két kerékpár, amit ide lehet rögzíteni. Ezen kívül több tárolóhely van a bringákhoz szükséges kellékeknek. Hátsó ajtaját pedig tolóajtóvá alakították, mert így a nyitott ajtó nem áll a versenyzők útjába.
Ebben a Superbben minden átalakításnak funkciója van, a híresen tágas hátsó sorban csak egyetlen ülést hagytak meg, hogy a mellette lévő hatalmas hűtőládából hideg vízzel kínálhassák a keményen hajtó bicikliseket. A tetőn hálós tároló van, hogy az elsősegélynyújtáshoz szükséges kellékek vagy az energiaszeletek könnyen és gyorsan elérhetőek legyenek.
Utasterében a fényezéshez passzoló fehér, piros és arany kárpitozás van, az ülésekbe a 130-as logót hímezték. A műszerfalon a három multifunkciós gomb és a szokásos érintőképernyő mellett egy másik kijelző is van, amin a versenyt lehet követni, valamint CB rádió is van a középen. Az átalakított Superb fedélzetén stabil internetkapcsolat is van, hogy megkönnyítse az adatok áramlását és a kommunikációt a szervezőkkel.
Kétezer munkaóra alatt készült el az konnektorról tölthető Superb kombiból átalakított L&K 130-as, melyet a Škoda a következő Tour de France-on mutat be, melyet 2025. július 5. és 27. között kerül rendeznek. A versenyzők a franciaországi Lille városában rajtolnak el és a párizsi Champs-Élysées sugárúton lesz a befutó.
Ez is érdekelhet: