Minden évben egyre nagyobb autókat mutat be a Smart, és a legújabb modelljük még annál is nagyobb, mint gondolnád. A terepjárós stílusú, elektromos hajtású Smart #5-tel újabb terepre merészkedik a márka.

Mióta a Smartnak már csak a fele a Mercedesé, és a másik felét a kínai Geely birtokolja, egyre inkább elszakadnak a márkát a kilencvenes években elindító kétüléses miniautótól. 2022-ben nyomtak egy resetet, és #1 néven mutatták be azt az autót, ami útjára indította a Smart új korszakát, egyben 4,27 méteres hosszával a márka valaha volt legnagyobb modellje volt.

Még a kicsinek nem nevezhető #1-hez és #3-hoz képest is nagynak tűnik az új Smart #5

2023-ban egy még nagyobb modellel jött ki a Smart, hiszen a #3 már a 4,4 méteres szabadidő-autók közé érkezett, most pedig újra itt van minden idők legnagyobb Smartja. A most bemutatott Smart #5 egy terepjárós formájú szabadidő-autó, ami egészen 4,7 méteres hosszúságig nyújtózkodik, ezért

a képeken talán még nem látszik, de ez a Smart egy közel Kodiaq-méretű autó.
Dizájnja csak azért nem meglepetés, mert pár hónapja már bemutatták tanulmányautóként,

és a Smart #5 formája nem sokat változott a sorozatgyártásig. Persze lekerültek róla a tetőlámpák, és kilincseket is tettek rá, de a barátságos terepjáróforma megmaradt, ami egyedivé teszi, még ha egy kicsit a Mercedes GLB-re is emlékeztet az alakja.

Kalandos természetét mutatja, hogy a tetőcsomagtartó pakolásához használható létrát és oldalsó dobozt is lehet rendelni

a kartervédővel és fellépőkkel szerelt, terepjárósabb Summit változatához. Sokat nem változott a belső tér, a 10,25 colos műszeregység mellé még két 13 colos képernyő került, a hifit a Sennheiser szállítja, a minőségérzet prémiumautósnak ígérkezik.

Méretéhez méltó hajtásláncot kapott a Smart #5, a márka új korszakához illően tisztán elektromost.

Háromféle változatot gyártanak belőle, ezek közül az alapmodellben is 340 lóerős motor hajtja a hátsó kerekeket. A középső változatban előre is kerül egy 224 lóerős motor, míg a csúcsmodellben a hátsó motort 421 lóerősre cserélik, ami egészen elképesztő teljesítmény egy Smarttól.

Még nem lehet tudni, melyik változat jut el az európai piacra, mindenesetre az akkumulátor 100 kilowattórás kapacitása is tekintélyes érték, amivel 600 kilométer körüli hatótávra számíthatunk, az akku pedig külső áramforrásként is használható. A többi új Smarthoz hasonlóan Kínában készül a #5 is, ami a legkorábban 2025-ben érkezhet meg az európai utakra.

Ez is érdekelhet:

Kiszakad a városból a Smart, itt a Concept #5 terepjáró

Terepgumik és pihenőfotel a legnagyobb Smartban.

Megérkezett Európába minden idők legnagyobb Smartja

Huszonötödik évfordulós modellel köszön be Európába a Smart #3.

A Smart ezzel az elektromos autóval kezd új korszakot

Ígéretes számokkal jön az új Smart, ami nagyobb lett, mint gondolnád.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
23% 4-7 éve
13% 8-10 éve
39% +10 éve