A legendás STI új generációjára még várhatunk, addig is a Subaru bemutatott egy kicsivel még sportosabb változatot a WRX-ből. Sajnos az alapmodellhez képest a TR változat sem lesz kapható Európában.

Két évvel ezelőtt, 2021-ben mutatta be a Subaru a WRX új generációját, ami szokatlan módon crossover stílusú lépcsőshátú karosszériát kapott, de ez nem véletlen, hiszen a márka ralis múltjára utalva egy olyan sportmodellről van szó, amely a murvás utakon is otthonosan mozog, ezért egyáltalán nem áll rosszul neki az emelés.

A bemutatója után egy évvel azonban azt mondták, hogy az új WRX-ből már nem fejlesztenek STI változatot, meg kell elégednünk a szériamodellel. Szerencsére ez másképp alakult, bár az STI-re továbbra is várnunk kell, hogy meggondolják magukat, de most legalább egy kicsivel sportosabb változatot bemutatott a Subaru.

A TR elsőre nem sokban különbözik a többi WRX-től.

Ebben is 275 lóerőre és 350 Nm nyomatékra képes a 2,4 literes, turbós bokszermotor. A Subaru mérnökei azonban áthangolták a lengéscsillapítókat, feszesebb rugókat és erősebb Brembo fékrendszert szereltek be, a kormányzását is direktebb áttételezésre cserélték.

A vezetését alapvetően meghatározó jellemzők felfokozása mellett másra nem is volt szüksége a WRX TR-nek,

még az STI-éhez hasonló nagy szárnyat sem kap minden piacon. A crossover felépítésének némiképp ellentmond, hogy 19 colos kerekek kerültek rá Bridgestone Potenza S007 abroncsokkal, de ennek a Subarunak az aszfalton is helyt kell állnia.

A tömegcsökkentés érdekében napfénytető nem rendelhető az autóhoz, és a gyárinál formásabb Recaro üléseket szereltek be. A legjobb, hogy az automatán kívül hatfokozatú kézi váltóval is adják majd a WRX TR-t, a rossz hír azonban az, hogy

az alapmodellhez hasonlóan ezt a változatot sem fogja Európában forgalmazni a Subaru.

Ez is érdekelhet:

Murvára és pályára is lehet vinni az új Subaru WRX-et

Itt a közúti raliautó új generációja.

A Subaru felhagyott az új WRX STI fejlesztésével

Az okát alighanem ki is találtad.

Kitűnő formában tartották a legendás Subaru Impreza STi legelső példányát

Még mindig újszerű állapotban van a legelső 22B-STi, ezért egy vagyont ér.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában