A Genfben bemutatott Swift minden eddiginél kívánatosabb, erre elvitték a gyártást Esztergomból…

A Swift régen is vágykeltő autó volt nálunk, csak korábban ez a vágy trabantosokra és más túlhasznált szociautó-tulajokra hatott, akiknek tényleg maga volt a takarékos, dinamikus, megbízható csoda a százhúsz év hitelre megvett Swift. Ahogy megszűnt a nullaforintos beülő, a Swift pedig elavult konstrukcióból korszerűbb kocsi lett, csökkent is az érdeklődés, jó autót nem olcsón mások is kínálnak.

A Suzuki azonban új útra lépett, és az új Ignis után Genfben megint egy olyan típust mutattak be, amire azok is felkapják a fejüket, akiknek az autó több egy A-ból B-be eljuttató eszköznél. Fanyaloghatunk, hogy ez már nem a mi autónk – vegyetek egyet, akkor az lesz –, de ennél annyi fontosabb paramétere van. Például az akár 120 kilós tömegcsökkenés, ami még egy kéttonnás kocsinál is jelentős érték lenne, a Swift-kategóriában pedig hihetetlen. 840 kg az össztömeg.

Egy centivel rövidebb, másféllel alacsonyabb, viszont néggyel szélesebb a friss Swift, miközben a tengelytávja és a belső helykínálata is nőtt valamivel, a csomagtér pedig jelentősen, 25%-kal, így már 254 literes.

Olyan extrák válnak elérhetővé, mint a LED-fényszórók, az adaptív tempomat, a sávelhagyás-gátló és a négyféle kombinációban kérhető kétszínű fényezés. 1,2-es szívó- és egyliteres turbós benzinmotorral, opcionálisan pedig lágy hibridnek emlegetett, elektromos kisegítéssel kínálják az új Suzuki Swiftet.

Már nem a mi autónk, de csak jobb lett az új Swift

Könnyebb és fürgébb lesz, tele modern extrákkal.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

A McLaren elismerte, hogy beáldozhatják Piastri futamát Norris vb-címéért

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés