Na, vajon kiről van szó?

Idén már a Racing Pointból Aston Martinná alakuló csapatánál láthatjuk versenyezni Sebastian Vettelt. A négyszeres világbajnok nem túl pazar utolsó két évet tudhat maga mögött a Ferrarinál, ez részben persze saját magának is köszönhető.

A korábbi csapattulajdonos és -főnök, Eddie Jordan bár kedveli a németet, de úgy véli, hogy hiába a négy világbajnoki cím, ő már a múlté, új csapata, az Aston Martin pedig

„hatalmas hibát követett el szerződtetésével. Az utolsó két évében szánalmas volt a Ferrarinál Charles Leclerc ellen. Nem tudom, miért omlott így össze, hiszen személyében egy négyszeres világbajnokról beszélhetünk. Már túl van karrierje csúcsán, én megtartottam volna Sergio Pérezt*.”

* Pérez a Red Bullhoz igazolt Alexander Albon helyére, vagyis Max Verstappen lesz a csapattársa.

A Red Bull elkotyogott egy titkot, hogy valójában miért Pérezt igazolták Verstappen mellé

Nem is feltétlenül a képesség döntött Hülkenberg és Pérez között.

Jordannek a Lewis Hamilton szerződéshosszabbítási huzavonájáról is megvan a véleménye:

„Hamilton vegye tudomásul, hogy mindenki pótolható, én ajtót mutatnék neki”

Van, akinek már túl sok a Hamilton körüli mizéria. Igaza van?

(Forrás: f1-insider.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hamarosan itt az új BMW X3

További cikkeink a témában