George Russell szerint igen.

A Red Bull komoly erődemonstrációt tartott a szezon első versenyhétvégéjén Bahreinben, ahol az időmérő és a futam végén is kettős sikernek örülhetett az osztrák istálló és pilótái.

A Red Bull tarolt, a Ferrari elvérzett, Alonso pedig dobogós a szezon első futamán

A Bahreini Nagydíjon a Red Bull és a Ferrari is ott folytatta, ahol az előző szezont abbahagyta.

A versenyt nagyon simán húzta be Max Verstappen, ahogy csapattársának, Sergio Péreznek sem kellett aggódnia egy percig sem a második helyéért. Vannak, akik már egy futam után halottnak nyilvánították az idei világbajnoki harcot, és ezt a tábort erősíti a Mercedes fiatal britje, a szahíri versenyen hetedikként célba érő George Russell is:

„A Red Bull nyeri a bajnokságot, és nem látom, hogy idén ki tudná felvenni velük a versenyt. Szerintem a szezon összes futamát megnyerhetik, hiszen ilyen teljesítmény mellett senki sem jelent számukra kihívást. Azt csinálhatnak, amit csak akarnak.”

Vagyis Russell úgy gondolja, hogy akkora fölényben van az osztrák istálló, hogy az idényből még hátralévő 22 futam mindegyikén győzelmet érnek el. Érdekes felvetés, ami után muszáj megkérdeznünk, hogy...

...szerinted is megnyerheti a Red Bull a szezon összes futamát?

A fiatal brit szerint az RB-nek csak a szombati időmérőkön, azaz a pole pozícióért kell megküzdenie a riválisaival, mint mondja: „tudjuk, hogy a Ferrari nagyon versenyképes a kvalifikáción”, azaz a maranellóiak az egyetlenek, akik egykörös tempó tekintetében megszorongathatják.

(Forrás: Racefans.net, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Bekövetkezett a legrosszabb dolog a Ferrarinál

Értetlenül állnak a történtek előtt.

A Red Bull megvádolta az Aston Martint, hogy lemásolta az autójukat

Volt már olyan is, hogy rózsaszín Mercedesként emlegették az Aston Martint, pontosabban a jogelődjét, a Racing Pointot, ez most a zöld Red Bull lenne?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
15% Nem, tök jó, hogy van.
63% Azonnal, értelmetlennek tartom.
23% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés