Két ember meghalt egy Teslában, aminek senki nem ült a vezetőülésében, ezért egy amerikai fogyasztóvédelmi magazin kipróbálta, hogyan lehetséges kijátszani az Autopilotot.

Még egy hete sem történt, hogy két férfi életét vesztette egy houstoni balesetben, és a helyszínelés során kiderült, hogy egyikük sem a vezetőülésben ült.

A teljesen megsemmisült autó egy Tesla Model S volt, ezért azt feltételezik, hogy a két férfi az Autopilot önvezetőnek hitt funkcióját próbálgatta úgy, hogy a sofőr közben a vezetőülésből is kimászott, és amikor bajba jutottak, nem tudott elég gyorsan reagálni.

Elon Musk azóta közölte, hogy tudomása szerint az adott autóhoz nem rendelték meg a teljes önvezető módot, és az Autopilot nem is működhetett volna abban az utcában, ahol a baleset történt, mert nem voltak felezővonalak. 

Az eset felkeltette a legnagyobb amerikai fogyasztóvédelmi magazin, a Consumer Reports szerkesztőségének figyelmét, akik egy Tesla Model Y-nal biztonságos körülmények között,

A kísérlethez két tekercs szigetelőszalagot akasztottak a kormánykerékre, hogy az autó úgy érezze, még mindig fogják a kormánykereket, majd a sofőr nullára vette le a tempomaton beállított sebességet, és

A Teslát ezután szabadon lehetett gyorsítani a kormánykeréken lévő gombokkal, az autó rendszere nem vette észre, hogy nem ülnek a vezetőülésben, csak azt figyelte, hogy a biztonsági öv be van kötve, és az ajtót nem nyitották ki. A magazin szerkesztője megjegyezte, hogy a General Motors és más gyártók hasonló rendszere ezért kamerával figyeli, hogy a vezető tényleg a kormánykerék mögött ül és az utat nézi.

Olvasd el, hogy az Autopilot miért nem önvezető rendszer:

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.