Ritka pillanatok egyike volt, jelzésértéke pedig egyértelmű.

Érdekes dolog történt a Spanyol Nagydíjon, amikor Lewis Hamilton a lekörözendő Haas-pilóta, Nyikita Mazepin mögé érkezett meg, ugyanis maga a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff üzent Michael Masi FIA-versenyigazgatónak, hogy rendelje el a kék zászlót*, különben elveszítik a pozíciót:

* Ezzel figyelmeztetik a lassabb versenyzőt, hogy gyorsabb autó érkezik mögötte, és engedje el azt. Ha a boxutca kijáratánál lengetik, akkor pedig azt jelenti, hogy forgalom van a pályaszakaszon, és óvatosnak kell lenni a kihajtásnál.

Nem a rádióüzenet a meglepő, hanem az, hogy Wolff üzent, ugyanis ezt jellemzően nem a csapatfőnökök, hanem más kijelelt személyek végzik – egyébként ez volt az első alkalom, hogy ilyen beszélgetés adásba került az F1-es közvetítések során.

Michael Masi csak csak annyit mondott az esettel kapcsolatban, hogy

„Ritkán hallom Toto hangját a versenyirányítás rádiójában”.

A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner szerint egyébként teljesen felesleges volt odaszólni a versenyirányításnak, versenyzője ugyanis pontosan tudta, hogy mit kell tennie:

„Nyikita jó munkát végzett, (...) Toto csak meg akarta mutatni, ki parancsol. (...) Azt hiszem, egy kis nyilvánosságot akart.”

A Spanyol Nagydíjat egyébként végül Lewis Hamilton nyerte: {{https://player.hu/auto-motor-2/verstappen-csapattarsat-hibaztatja-amiert-elbukta-a-gyozelmet-a-spanyol-nagydijon/}}

Eközben...

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
9% Igen, tetszett.
35% Igen, de csalódás volt.
15% Még nem, de megnézem.
41% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés