Jelenleg a világ egyik legnépszerűbb autójának számít a Toyota közepes szabadidő-terepjárója, és a RAV4 hatodik generációjának mindene megvan ahhoz, hogy folytassa a sikertörténetet, karakteres külseje alatt szinte minden paraméterét japános alapossággal fejlesztették tovább.

Még talán a Toyotánál sem sejtették, hogy micsoda sikermodellt indítanak útjára, amikor több mint harminc évvel ezelőtt, 1994-ben bemutatták a szabadidő-terepjárók divatját életre keltő RAV4-et. Az eltelt idő alatt ugyanis több mint 15 millió példányt adtak el belőle világszerte, és ennek harmadát az utóbbi öt évben, ami jól mutatja, hogy egyre népszerűbb a RAV4, jelenleg az egyik legnagyobb példányban eladott új autónak számít a világon.

Háromféle karakter

Nagy tehát a tétje a modellváltásnak, és a Toyotánál nem kockáztattak sokat, a 2018-ban bemutatott előző széria továbbfejlesztésével készítették el a hatodik generációt. Jól eltalált méretei, 4,6 méteres hossza sem változott, oldalról nézve megtartotta a határozott élekkel szabott formáját, de hátulról, és főleg szemből nézve azonnak felismered majd az új RAV4-et, ami a Toyota új modelljeihez hasonló stílusú, C-alakú fényszórókat kapott.

Rögtön többféle változatban is bemutatkozott a RAV4, aminek alapmodelljén az elektromos autókat idéző, áttört mintájú a hűtőmaszk, míg a GR Sport nagy légbeömlős arcot kapott, addig az egyelőre csak japán és amerikai piacon bejelentett Adventure kivitel belevalóbb, off-road stílusú külsővel hódíthat. Meg kell szokni, de az biztos, hogy karakteres, mint minden új Toyota mostanában, és biztosak vagyunk benne, hogy ez a dizájn nem áll majd a siker útjába.

Modern és praktikus

Belül is továbbfejlesztették a berendezést, például a műszerfalat négy centivel lejjebb húzták, hogy jobb legyen a kilátás. Sok mindent hagyományos kapcsolókkal kezelhetsz, és nem maradtak ki a praktikus ötletek sem, például két telefont süllyeszthetsz a középkonzolba, ahol vezeték nélkül töltődnek is, az első ülések közti tároló fedele pedig párnázott könyöklőből tálcává fordítható. Kicsivel nagyobb lett a csomagtartó is, tetőig pakolva 749 literes.

Még lényegesebb, hogy a RAV4-ben mutatkozik be a Toyota új infotainment rendszere, amit Arene névre kereszteltek.

Nagyon ráfért már a megújulás a márkára ezen a téren, és a gyáriak azt mondják, hogy a 12,9 colos érintőképernyőn elérhető felületet az európai vásárlók igényei szerint alakították ki, míg a kormánykerék mögött 12,3 colos képernyő mutatja a számlapokat. Újabb funkciókkal bővült a Toyota Safety Sense vezetéstámogató rendszerek sora is.

Csak hibrid lesz

Mostantól egyik piacon sem lesz hagyományos benzines változata a RAV4-nek, csak a hibrid és plug-in hibrid közül lehet választani, és mindkettőt továbbfejlesztette a Toyota. Az átdolgozott full hibridnél erősebb elektromotort és jobb reakciókat ígérnek, az elsőkerék-meghajtású változat teljesítménye 183 lóerőre nőtt, az összkerekes kivitel 191 lóerős, valószínűleg ezek lesznek a legnépszerűbb kivitelek az új RAV4-ből.

Az összkerekes plug-in hibrid változat 304 lóerős teljesítménye nem változott, de mostantól elsőkerék-meghajtású kivitel is elérhető 268 lóerővel.

Az elektromotor teljesítményét 183-ról 204 lóerőre növelték, az akkumulátor kapacitása pedig 18,1-ről 22,7 kilowattórára nőtt, amivel 75 helyett 100 kilométer az elektromos hatótávja. A töltés 11 kilowattal, vagy egyenáramon 50 kilowattal mehet, ezzel 2,5 óra helyett 30 perc alatt tölthető 10-ről 80 százalékra.

GR Sport változata nemcsak stílusában lett sportosabb, 20 colos fekete kerekei és sportülései mellett két centivel szélesebb a nyomtávja, feszesebbek a lengéscsillapítói, hátsó futóművét extra merevítéssel látták el, és a kormányzását is áthangolták. A vezetésére egy kicsit még várnunk kell, ahogyan magára az autóra is, a minden téren jobb, vadonatúj RAV4 ugyanis csak 2026 elején érkezik meg az európai utakra.

Ez is érdekelhet:

Sportosabb lett a megújult Toyota Corolla Cross

GR Sport változatot kapott a Toyota középső szabadidő-autója.

Kombit épített az elektromos szabadidő-autójából a Toyota

Kombiszerű karosszériával tágasabb és praktikusabb lesz a bZ4X.

Csak a neve C-HR, de attól még ígéretes a Toyota elektromos autója

Itt a bZ4X kisebb testvére, ami kevésbé bonyolult nevet kapott (de csak egy kicsivel).

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Még mindig hidegrázós Hamilton és Verstappen utolsó köre arról a bizonyos Abu-dzabi Nagydíjról

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés