A holland nem mutatott nagy érdeklődést a brit irányába, már tudni, miért.

„Monzában kitört a Forma–1 történetének legagresszívabb párharca” – írja teljesen egyetértve a nemzetközi sajtó Lewis Hamilton és Max Verstappen ütközéséről, amelynek következtében mindkét pilóta kiesett az Olasz Nagydíjon.

Természetesen a történtekről mindkét versenyzőnek megvan a maga véleményen, talán mondanunk sem kell, hogy Hamilton Verstappent, Verstappen pedig Hamiltont hibáztatja a történtekért.

A hétszeres világbajnok ráadásul nemcsak az ütközés miatt neheztel a hollandra, hanem a baleset utáni viselkedése miatt is – miután Verstappen kiszállt az autójából az ütközés követően, azonnal elsétált a baleset helyszínéről, mintha mi sem történt volna.

Nos, erre adott magyarázatot a Red Bull-os, amikor megkérdezték tőle, hogy nem tehetett-e volna többet az ütközés után:

„Nem, Lewis jól volt. Még akkor is próbált kitolatni, amikor már kiszálltam az autóból. Ha nem vagy jól, nem csinálsz ilyet.”

Van, aki szerint ez egy kitervelt akció volt:

Szándékossággal vádolják Verstappent a Hamiltonnal történt ütközés kapcsán

Nehéz elképzelni, hogy eltervezett akció lett volna, de van, aki szerint erről van szó.

(Forrás: planetf1.com, motorsport-magazin.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés