Megy az adok-kapok.

Mivel Charles Leclerc nem indulhatott el a Monacói Nagydíjon, az időmérőn második helyet szerző Max Verstappen rajtolhatott az élről a Monacói Nagydjon, ahol pedig rajt-cél győzelmet aratott. Sikerével – és a Mercedes monte-carlói totális összeomlásával – a holland pályafutása során először állt a világbajnok tabella élére, négy ponttal megelőzve Lewis Hamiltont.

Győzelme után Verstappen pedig nem felejtette el törleszteni adósságát* a hétszeres világbajnok irányába:

„Először is: a tettek mindig többet mondanak a szavaknál. Ez egy jó lecke volt, ami megmutatta, hogy a pályán kell cselekedni.”

* Hamilton még a monacói futamot megelőzően nyilatkozott úgy, hogy eddig csakis rajta múlt, hogy ne ütközzön az agresszív vezetési stílusáról ismert Verstappennel, aki szerinte biztosan azért vezet így, mert érzi, hogy bizonyítania kell.

Verstappen mellett csapata, a Red Bull is a világbajnoki tabella élére ugrott a konstruktőrök között, a holland szerint az azért lehet, mert

„csapatként mi követtük el a legkisebb hibákat, ezért vagyunk mi most elől. Remélem, tudjuk ezt tartani a szezon hátralevő részében is”.

Ez is érdekelhet:

{{https://player.hu/auto-motor-2/a-mercedes-elarulta-mi-okozta-bottas-kerekcsere-kozbeni-kieseset/}}

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
17% Nem, tök jó, hogy van.
59% Azonnal, értelmetlennek tartom.
25% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés