Verstappen kemény versenyzéséről híres/hírhedt, amihez általában nem kevésbé visszafogott nyilatkozatok is párosulnak. A héten például egyszer már leostobázta a Hamiltont még a Mexikó Nagydíjon történt incidens miatt, most pedig az Amerikai Nagydíj időmérője hagyott olyan mély nyomokat a fiatal hollandban, hogy ismét megtalálta magának a hatszoros az ötszörös világbajnokot – teljesen jogosan. Előbb mutatjuk, mi történt:

Amit láthattál: a Q2-ben Verstappen és a mögötte haladó Danyiil Kvjat készülve a gyorskörre helyet hagyott magának a felvezető kör végén, ám Hamilton elment a holland mellett, aki megpróbálta visszaelőzni a britet, aki viszont ezt (direkt vagy nem direkt, azt nem tudni, de) nem hagyta, ebből pedig majdnem baleset lett. Az esetnél a Red Bull-os nem fogta vissza magát:

„Lewis mindannyiunkkal kibaszott. Szóval az ő kibaszott problémája, ami történik.”

Az FIA nem különösebben foglalkozott az esettel, de persze a holland azért az időmérő után is elmondta a véleményét:

„Mindannyian lelassítottunk, Hamilton pedig úgy ment el mellettem, mintha senki sem lett volna ott, egyáltalán nem figyelt ránk. Én pedig úgy voltam vele, ha őt nem érdekli, akkor engem sem.”

Az esetet egyébként Kvjat szívta meg a legjobban, ugyanis így nem sikerült a gyorsköre és kiesett a Q2-ben. Az időmérőt egyébként Vallteri Bottas nyerte Sebastian Vettel és Verstappen előtt:

Formula 1 on Twitter

QUALIFYING CLASSIFICATION: @ValtteriBottas takes his fifth pole of 2019 ? #USGP ?? #F1

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

Olyan bravúrosan tért vissza Cunoda, hogy rögtön felgyújtotta Vettel világbajnok Red Bullját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
25% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve