A Ferrari és Sebastian Vettel a 2018-as idényben sokáig nagyon közel volt a konstruktőri és az egyéni világbajnoki címhez, ám végül összeomlott a csapat és a német pilóta is. Vettel pedig pontosan tudja, melyik futamon ment el végleg a szezon.

Persze Vettel is tisztában van azzal, hogy sokat hibázott az idényben, ám szerinte csak a szezon utolsó harmadában dőlt el minden:

A kritikus pont Szingapúrban volt, ott fordult meg a kocka, onnantól kezdve képtelen voltunk lépést tartani a Mercedesszel. Sajnálatos módon voltak olyan pillanatok is, amikor a csapat és a saját hibáim miatt szereztünk kevesebb pontot a kelleténél.”

Persze azzal ő is tisztában van, hogy nem egy versenyhétvége vágja tönkre az egész szezont:

„Nem csak egy adott pillanatra kell gondolnunk, hanem az egész évre. Azt gondolom, megvoltak a lehetőségeink, a legtöbbjét ki is tudtuk használni, összességében viszont azt szűrhetjük le, hogy nem voltunk elég jók a bajnoki címhez.”

Egyébként Vettel 2018-as teljesítményét a csapatfőnökök és a versenytársak is elismerték:

Az F1-pilóták is beleütöttek egy szöget Vettel koporsójába

Szerintük Vettel jóval messzebb volt a világbajnoki címtől, mint azt a szezon végeredménye mutatja.

(Fotó: Scuderia Ferrari)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.