Sebastian Vettelt nem ismételheti meg a 2018-as idényét.

A Ferrari nagy változásokon ment át már eddig is az utóbbi időben – elég csak Kimi Räikkönen és Maurizio Arrivabene csapatfőnök távozására, és az új Michael Schumachernek tartott Charles Leclerc érkezésére és Mattia Binotto csapatfőnöki kinevezésére gondolni.

A Ferrari elnöke elmondta, miért rúgták ki Arrivabenét

Azért nem fogalmazott teljesen egyértelműen.

A Corriere della Sera szerint viszont nem fognak ennyinél megállni a maranellóiak, és még további személyi változások jöhetnek a sikerek elérése érdekében. Az újság konkrétan azt mondja, hogy

„egy forradalomban nem lehet megállni”, vagyis még az istálló első számú pilótája, Sebastian Vettel sem érinthetetlen.

Az olasz újság szerint amennyiben a német 2018-hoz hasonlóan az új idényben is hibát hibára halmoz – bár ezt nem lehet csak az ő nyakába varrni – és nem hozza a sikereket, akár szerződése lejárta előtt, vagyis még 2020 vége előtt elküldhetik.

Az új csapatfőnöknek, tehát a korábbi technikai vezetőnek, a motorzseni Binottónak most az lesz a feladata a szezonkezdetig, hogy

  • megfelelő légkört alakítson ki a csapaton belül, főleg Vettel és Leclerc között,
  • (ismét) versenyképes autót rakjon pilótái alá.

Nem mindenki szerint volt jó döntés Binotto kinevezése:

Hatalmas hibát követett el a Ferrari, de nem a csapatfőnök kirúgásával?

Akár rosszul is elsülhet az új csapatfőnök kinevezése.

(Forrás / fotó: motorsport.com / formula1.com)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Az autó, amivel magára találhat a Volkswagen – ID. Cross-vezetés

Nevet váltott az ország vezető BMW-szalonja

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
38% Igen, de nekem annyira nem adta.
28% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés