Kifejezetten rajongóknak és ritkaságokra éhező gyűjtőknek szánja a Volkswagen minden idők eddigi legerősebb Golf R-jét, melyből 333 sorszámozott darabot gyártanak.

1975 márciusában mutatták be az első Volkswagen Golf GTI-t a frankfurti autószalonon, melynek forgalmazása csak következő év őszén kezdődött meg. A sportos kompakt hatalmas siker lett és sorra jelentek meg a riválisok is, mostanra azonban a szabadidő-autók és az elektromos hajtás terjedésével a kihalás szélére sodródott a hot hatch kategória. A Volkswagen mindig piacra dobott erősebb és különlegesebb változatokat is a meghatározó kompaktból, melyek sorába tökéletesen illik a Golf R 333 Limited Edition.

Sosem született a Volkswagennél még ennyire erős sorozatgyártású Golf, mint az R 333 limitált széria.

Hasonló modell elsőként a második generációs Golfból készült, a Volkswagen brüsszeli gyárában összeszerelt Rallye Golf eredetileg egy versenyautó homologizációs változata. Az 1989-ben megjelent, sárvédő-szélesítéseivel és téglalap alakú lámpáival azonnal felismerhető Rallye tehát azt a szerepet töltötte volna be, mint az első generációs BMW M3-as vagy épp Lancia Delta HF Integrale. A Syncro összkerékmeghajtással és G-feltöltős 1,8 literes, négyhengeres motorral szerelt Golfból ötezer darabot gyártottak, és egy GTI árának duplájáért kínálták.

Kevésbé különleges, viszont sokkal ritkább lesz a 333 darabos Golf R, melynek karosszériája megegyezik a sima Golf R-rel, az élénk lime színű fényezés és a fekete elemek kizárólag erre kerülnek fel. A versenypályán is használható semi slick gumikba csomagolt felniket feketére fényezik, melyek mögül ordítanak a kék féknyergek, az ajtók alján lévő csíkba pedig a 333 logó kerül.

Négyhengeres turbómotorja az Akrapovič kipufogórendszer négy csövén át szól.

Régen elmúltak már azok az idők, amikor a legizmosabb Golfba a Volkswagen rendkívül kis hengerszögű hathengeres motorja került. A legújabb Golf R orrában a rengeteg más modellből ismerős 2,0 literes, négyhengeres turbómotor van, de ebben az esetben a teljesítménye 333 lóerő, nyomatéka pedig 420 Nm. Az összkerekes Golf R 333 Limited Edition azonban csak egyetlen tizedmásodperccel gyorsul jobban, mint a sima: 4,6 másodperc alatt sprintel 100-ra, a végsebessége pedig 270 km/óra.

Utasterében minden fekete bőrrel kárpitozott, az ülések háttámláján pedig kék cérnával hímzett R logó díszeleg. A limitált példányszám sorszámozott plakettje az utas oldalán található, de ezúttal nem az ajtókárpit rejtett sarkában, mint a Golf GTI Edition 30-nál, hanem a dekorbetéten. A Golf R 333 június 2-tól elérhető, ára Németországban 76 410 euró.

Ez is érdekelhet:

Megjelent minden idők legerősebb széria Volkswagen Golfja

A Golf R32 bevezetésének huszadik évfordulójára készült el a különkiadás.

Élvezhető veteránná érett ez a Volkswagen Golf GTI 16S

1988-as, és már beletekertek 160 ezer kilométert, mégis olyan, mintha új volna ez a Golf GTI.

A Golf GTI születésének negyvenötödik évfordulójára itt a jubileumi GTI Clubsport 45

A Volkswagen a 8-as Golf sportváltozatának különkiadásával ünnepli az évfordulót.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hét üléssel és elektromos hajtással jön az új Citroën C3 Aircross

További cikkeink a témában