Nem szokott annyira érdekes lenni, ha egy autógyártó újabb változatot készít egy tanulmányautójából, de az ID. GTI esetén más a helyzet, az ID. 2all sportosabb változata ugyanis megmutatja, hogy egy elektromos autóból is lehet izgalmas GTI.

A Volkswagen egészen eddig a sportos kompakt modelljeinek tartogatta a legendás GTI típusjelzést. Az egyes Golf óta csak azokra a típusokra kerülhetett fel, amelyek közel álltak az eredeti modell szellemiségéhez, könnyű építésmóddal vittek élményt a vezetésbe. Nem véletlen, hogy a sportos plug-in hibridek a GTE, a sportos elektromos autók a GTX típusjelzést kapták, a szinte túl izmos, összkerekes csúcsmodelleket pedig R-rel jelölték.

Egészen eddig csak az up!, a Polo és a Golf készült GTI-ként, most azonban itt az első tisztán elektromos hajtású GTI, még ha egyelőre csak koncepcióautóként is. A müncheni autószalonon bemutatott ID. GTI Concept nem más, mint az idén tavasszal leleplezett ID. 2all sportváltozata, és mennyire jól néz ki!

Szakított az ID-modellek futurizmusával, és visszahozta azokat a dizájnelemeket, amelyekért a Volkswagent szeretni lehet.

Már a két kiállított tanulmányautó fényezése, a Mars Red és a Diamond Silver is az első Golf GTI-hez rendelhető színeket idézik, akárcsak a hűtőrácsot helyettesítő fekete maszk piros csíkja. A lökhárítók alsó részét, a küszöböket és még a kerékjárati íveket is feketére színezték, ezek az ősmodellek festetlen műanyag betétjeit juttatják eszünkbe. A legújabb divat jegyében pedig fénycsíkkal kötötték össze a fényszórókat és a hátsó lámpákat.

A könnyűfém kerekek mindig is a GTI-k jellegzetességei voltak, gondoljunk csak a Pirelli-mintás felnikre az egyes Golfon,

vagy a Denver kerekekre az ötös Golfon, és az ID. GTI 20 colos kerekei is elég látványosak lettek. Méretével a Polo és a Golf közt helyezkedik el az ID. GTI, ami 4,1 méter hosszú, 1,84 méter széles és 1,5 méter magas, a tengelytávja 2,6 méteres. A karosszéria sarkaiba tolt kerekekre 245/35-ös sportabroncsokat feszítettek.

Belső tere még csak virtuálisan létezik, de az már a képeken is látszik, hogy a múltidézés az ID. GTI utasterében is folytatódik.

Az üléseket retró stílusú kockás kárpittal vonták be, az üzemmódok közt váltó gombot pedig golflabda-mintájúra formázták, akárcsak a váltógombot a benzines GTI-ken. Sportos formájú, középállás-jelzővel ellátott kormánykerekére még egy GTI gomb került, amivel azonnal a legsportosabb beállításokat lehet majd előhívni.

A digitális jövőben is akad helye a múltidézésnek az ID. GTI Conceptben, ugyanis a 10,9 colos műszeregység Vintage módja olyan retró stílusú számlapokat mutat, mint amiket az egyes golf GTI-ben lehetett nézni. 12,9 colos érintőképernyőjén ugyanakkor már egy következő generációs, egyszerűbben kezelhető fedélzeti rendszer fut, és

a koncepcióautó érdekessége a teljes szélvédőszélességű head-up display, amit az utas is láthat.
Azt ígérik a Volkswagennél, hogy minden sportossága mellett hétköznapi autónak is remekül használható lesz a jövő GTI-je.

A leendő ID.2 előfutára az első kerekeit hajtja, ezért hátul jókora, 490 literes csomagtérnek maradt hely, és mivel az akkumulátort a padlóba építették, ezért a hátsó ülések alatt is akad egy 50 literes tároló, tökéletes helye a töltőkábeleknek. Kedvező aerodinamikájával az ID.2 GTI csendesnek és hatékonynak ígérkezik a mindennapokban.

A teljesítményét nem árulta el a Volkswagen, de sejthetjük, hogy a GTI-nél nem a minél több lóerő, hanem az élvezetes kezelhetőség lesz a lényeg. Már a korábbi ID. 2all tanulmányautó sem volt gyenge a 226 lóerős teljesítményével és hét másodperces gyorsulásával százra, és a GTI-től ennél is többre számíthatunk. Ha minden a tervek szerint alakul, az ID.2 már 2025-ben piacra kerül, és egy-két éven belül a GTI megvalósulására is számíthatunk majd.

Ez is érdekelhet:

Ezzel az autóval akar újra Szerelemmárkává válni a Volkswagen: ID.2-t mindenkinek!

A négy méternél alig hosszabb, de 490 literes csomagterű, Polo-jellegű, új elektromos VW, az ID.2 olcsóbb lesz 25 ezer eurónál.

Az új Golf GTI hibrid nem lett, de erősebb igen

Dízel és zöld rendszámos hibrid változata is jön.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában