Hétszemélyes utastérrel, nagy csomagtartóval és 100 kilométeres hatótávú plug-in hibrid hajtással is jó esélyekkel pályázik a családi kedvenc címre a 4,8 méteren nyújtózkodó Volkswagen Tayron.

Rengeteg vezetéstámogató asszisztenssel, hatékony hajtásokkal, kényelmes utastérrel, és a szokásos biztonsági játékkal itt a Tayron, ami valójában a hétszemélyes Tiguan Allspace helyét veszi át Volkswagen szabadidő-autói között.

Visszatértek a gombok a kormányra, de a középkonzolon továbbra is a 15,3 colos érintőképernyőé a főszerep.

Pontosan olyan a Volkswagen Tayron műszerfala, mint a Passaté vagy a Tiguané, tehát a háromküllős kormány mögött egy digitális óracsoport van, középen pedig a mindent vezérlő érintőkijelző, mely mesterséges intelligenciával lett okosabb. Már az alapfelszereltségű Tayronban is kilenc légzsák védi az utasokat, háromzónás automata klíma temperálja a kabint és tíz színbe állható a hangulatvilágítása.

Öt üléssel a támlák szögétől függően 705 vagy akár 885 literes is lehet a csomagtartó, hét üléssel ez 345 literre csökken. A két első ülés mögött pedig akár 2090 liternyi raktér is rendelkezésre áll, ha időnként szükség volna egy költöztetésre is alkalmas szabadidő-autóra. A harmadik sor plusz két ülése inkább kisebb gyerekek szállítására alkalmas, teljes értékű hétszemélyes csapatszállítónak ott a személyautós alapokra költöztetett Multivan.

Nem hagytak ki semmit: benzines, konnektorról tölthető hibrid és takarékos dízel Volkswagen Tayron is van.

Már a 150 lóerős belépő turbós benzinmotorhoz is van 48 voltos mild hibrid rendszer, az alap dízelmotor 150 lóerős, az erősebbik viszont 193 lovas és összkerékhajtás csatlakozik hozzá. Az igazi újdonság, hogy plug-in hibrid változatból is kétféle van, a gyengébbik 204 lóerős rendszerteljesítményű, az erősebbik pedig 272 lóerőt tud. Nettó 19,7 kWh kapacitású akkumulátorával egy feltöltéssel akár 100 kilométert is elmegy a Tayron eHybrid. Egyenáramú töltővel (DC) 50 kW-tal tölthető, váltóáramúval (AC) 11 kW a töltés maximuma.

Minden összkerékhajtású Volkswagen Tayron után köthető 2,5 tonnás vontatmány, amit automatikusan felismer a rendszer, a vontatási asszisztens még egyenes vonalú tolatásban is segít. A lényeg viszont inkább az, hogy a Tayron éppen annyira modern és élére vasalt, de több hely van benne, mint a Tiguanban.

Ez is érdekelhet:

Nagyobb hatótávú hibridként jön az új Volkswagen Tiguan

Áramvonalasabb, tágasabb és hatékonyabb lett a Tiguan harmadik generációja.

Minden eddiginél nagyobb lett az új Volkswagen Passat

Csak kombiként lesz kapható a Passat utolsó generációja.

Élesebb hot hatch lett a megújult Volkswagen Golf R

Drift móddal és 333 lóerővel szórakoztatja a vezetőt a legizmosabb Golf.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában