Nem lehetett kihagyni ezt a lehetőséget, hogy a Transporter új generációját A szállító-filmek sztárjával mutassa be a Volkswagen.

Hihetetlen, de már huszonkét éve annak, hogy Frank Martin saját szabályát megszegve kinyitotta a rábízott csomagot, és egy nőt talált a BMW-jének csomagtartójában. 2002-ben mutatták be A szállító-t, ami annak idején nem számított átütő sikernek, de Jason Statham stílusos figurája és persze az ütős üldözéses jelentek miatt mégis a klasszikusok közé soroljuk.

A szállító-nak az eredeti első rész után még három folytatása készült, amelyekben előbb a BMW helyét vette át az Audi, majd a főszereplőt is lecserélték, és később még egy sorozatot is lehúztak a sztoriról.

Nekünk mégis Jason Statham számít A szállítónak, és így lehettek a Volkswagennél is, mert most őt kérték fel az új Transporter népszerűsítésére.

Még csak egy rövid klipet mutattak abból, hogy min dolgoztak együtt Stathammel, de bízunk benne, ez csak az előzetes volt, és jobban kihasználják majd, hogy a filmet és az autót ugyanúgy hívják. Hannoverben, az idei nagy haszonjármű-kiállításon – Statham más elfoglaltsága miatt ugyan nincs ott, de – mi személyesen is megnézzük az új Transportert, és elmondjuk majd, milyen lett.

Íme a klip, amivel az eredeti film hangulatát akarták megidézni:

Ez is érdekelhet:

Új fejezetet kezd a Volkswagen Transporter hetedik generációja

A Forddal közösen készült, de jóval több egy átnevezett Transitnál.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés