A Volkswagen új fejezetet kezdett a Transporter több mint hetven éve íródó történelmében, hiszen a most leleplezett hetedik generáció az első, ami a Forddal közösen készült, és ami plug-in hibrid és elektromos változatban is kapható lesz.

Három évvel ezelőtt jelent meg a Multivan új generációja, és a kisbusz legnagyobb újdonsága az volt, hogy már nem a Transporter alapjára épült, hanem arra a moduláris platformra, amit a Volkswagen személyautói is használnak. Közben tovább készült a Transporter hatodik generációja, ami 2016-ban jelent meg, és mostanra azért is vált időszerűvé a generációváltás, mert a műszaki alapokat még a 2003-ban megjelent ötödik széria adta.

A legutóbb 2019-ben újult meg a Transporter hatodik generációja
Az utóbbi években külön utakon jár, személyautósabb lett a Multivan

A most leleplezett új Transporter azért is kezd újabb fejezetet a típus 1950 óta íródó történelmében, mert a Forddal kötött együttműködés keretében készül, akárcsak az új Amarok, aminek a Ford Ranger adja az alapját. A Transporter műszaki tartalmát a Transit és Tourneo Custom adta kölcsön, de mint a pick-upnál, úgy

itt sem egyszerűen csak átemblémázták az autót, a Volkswagen ennél alaposabban különböztette meg a saját típusát.
Az elődjéhez képest nagyon más az új Transporter arca, mégis rögtön Volkswagennek ismerheted majd fel.

A Multivanhez hasonló fényszórók közt a karosszéria színére fényezett panelre kerül a Volkswagen emblémája, míg hátul a lámpák színre fújt betétet kapnak. A haszonjárművek közt érdekesnek számít a szabadidős Panamericana kivitel, amit fényezetlen fekete műanyag elemek különböztetnek meg a városi modellektől.

Mindenekelőtt jóval nagyobb lett az elődjénél az új Transporter, aminek a hossza 15 centivel 5,05 méteresre növekszik,

a tengelytávja tíz centivel nagyobb, 3,1 méteres. A Volkswagen magasított tetős és nyújtott tengelytávú változatokat is kínál, az utóbbinak a hossza az 5,45 métert is eléri, és az új Transporter tizenkét centivel szélesebb is az elődjénél. A raktér hosszúsága legalább 2,6 méter, a nyújtott modellben pedig három méter hosszú tárgyak is elférnek.

Ismerős lehet a vezető környezete a Transit Custom után, de a Transporter saját kormánykereket kapott, a 12 colos műszeregység és a 13 colos érintőképernyő felületét is a Volkswagenhez igazították. A kínálatban személyszállító változatok is lesznek, hétüléses Multivan mellett

lesz helye a nagyobb és tágasabb, kilencüléses Transporter Kombinak, míg a jobban felszerelt kisbusz neve az új generációnál is Caravelle lesz.
Caravelle lesz a jól felszerelt személyszállító változat neve, ami az új Multivannel szemben akár kilencüléses is lehet

Motorkínálatának derekát a kétliteres turbódízel adja 110, 150 és 170 lóerővel, ezek közül a középső változat összkerékhajtással is rendelhető. A Fordhoz hasonlóan lesz egy 232 lóerős benzines plug-in hibrid kivitel, és tisztán elektromos, hátsókerék-hajtású Transporter is, 136, 218 és 286 lóerővel, 64 kilowattórás akkumulátorral. A Volkswagen később egy olcsóbb, 116 lóerős elektromos változatot is bevezet, 54 kilowattórás akkuval, városi használatra.

Az ID. Buzz, a Transporter és a Multivan révén három modellt is indít ebben a méretkategóriában a Volkswagen

A Volkswagen tehát egyszerre kínálja majd az ID. Buzz Cargót és az elektromos Transportert, és erre jó oka van. Az előbbi ugyanis főleg a stílusával adja el magát, de a 3,9 köbméteres raktere és 650 kilogrammos terhelhetősége nem dönt rekordot, míg a Transporter legalább 5,8, de akár 9 köbméteres raktérrel és 1300 kilós teherbírással érkezik. A Volkswagen ezzel minden eddiginél szélesebb kínálatot tart fenn a Caddy és a Crafter közötti méretosztályban.

Ez is érdekelhet:

Heten élvezhetik a 340 lóerőt a Volkswagen ID. Buzz GTX-ben

Mentünk egy kört a hosszú tengelytávú, 340 lóerős ID. Buzz GTX-szel.

Nagyobb és ügyesebb lakóautó lett az új Volkswagen California

Most először zöld rendszámos és összkerekes is lehet a Volkswagen lakóautója.

Sikermodell újratöltve – kipróbáltuk az új Volkswagen Tiguant

Nagyobb hatótávú hibriddel jön, de még dízel is lesz az új Tiguanból, ami a felsőbb kategóriákból ismerős extrákat kapott.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tetszik ez a kis rönkház? Egy UAZ-ra építették

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

További cikkeink a témában