Több mint száz éven át a mechanika határozta meg az autót, de mostanra egyre inkább a szoftveré a főszerep, ezért aztán a Volvo első teljesen elektromos limuzinja is sokkal inkább egy erős számítógép lesz, mint hagyományos értelemben vett autó.

Március 5-én tartják majd a Volvo ES90 premierjét, addig pedig csak az autó sziluettjét mutatják meg, de még a teljesítményt, az akkumulátor kapacitását vagy az ígért hatótávot sem közölték. A jövőben ugyanis ennél sokkal lényegesebb lesz a szoftver, amit komoly hardver szolgál ki majd a Volvo első teljesen elektromos limuzinjában.

Kifejezetten autóipari felhasználásra készült az Nvidia Drive AGX Orin, mely duplázva kerül az ES90-be, így ez minden idők legnagyobb számítási kapacitású autója. Másodpercenként akár 508 billió műveletre képes, amivel könnyen kiszolgálja a mesterségesintelligencia-alapú biztonsági rendszereket, az autóban lévő különböző szenzorok adatait és az akkumulátor hatékony menedzsmentjét.

Ezt követően minden SPA2 architektúrára épülő Volvo elektromos modellnek ez lesz az alapja, így a szoftverfrissítések minden autónál alkalmazhatóak lesznek. Ezzel együtt a korábbi EX90-esekben visszahívás keretében cserélik a hardvert, hogy épp olyan okosak legyenek, mint a legfrissebb modellek.

Ez is érdekelhet:

Kortalanná tették a Volvo XC60-ast

Google alapú fedélzeti rendszerrel és megújult részletekkel lett frissebb a legnépszerűbb Volvo, az XC60 szabadidő-autó.

Jól áll a kaland a Volvo EX30 Cross Countrynak

Rideg északi télben is kalandra kész a EX30 Cross Country, mely a Volvo régi szép hagyományait viszi tovább az elektromos szabadidő-autóban.

Elegánsabb, okosabb és biztonságosabb a frissített Volvo XC90

Kilenc év után látványosan megújult a Volvo XC90-es.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

Olyan bravúrosan tért vissza Cunoda, hogy rögtön felgyújtotta Vettel világbajnok Red Bullját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
6% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
24% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve