Éppen harminc évvel ezelőtt aratott győzelmet a Pikes Peak hegyi pályáján Walter Röhrl ezzel az Audi quattróval, amit most nem egyszerűen visszavittek a helyszínre, de egy hasonló festésű vadonatúj TT Clubsport Turbo társaságában járatták meg.

A nyolcvanas évek közepére lett igazán brutális szörnyeteg az Audi quattróból. 1980-ban mutatkozott be a versenyautó, akkor még 300 lóerővel, amivel 1983-ban Hannu Mikkola, a következő évben pedig Stig Blomqvist nyerte meg a rali-világbajnoki címet. 1984-ben jött ki a B-csoportos változat, aminek már az utcai kiadása is 300 lóerős volt, a versenypályákon pedig 450 lóerőt tudott, Michele Mouton ezzel a Pikes Peak hegyi verseny győzelmét is behúzta 1985-ben.

A következő évre még izmosabb lett az Audi raliautója, a 2,1 literes soros öthengeres turbós motor már körülbelül 500 lóerős volt, amivel az alig több mint egytonnás Sport Quattro S1-nek 3,1 másodperc is elég volt ahhoz, hogy százra gyorsuljon. 1986-ban ugyan az Audi gyári csapata visszavonult a raliból, de a következő évben Walter Röhrl még odaállt a Pikes Peak rajtjához a 600 lóerős versenyautóval, és meg is nyerte a felfutót.

Most ennek a legendás győzelemnek állított emléket az Audi Sport és a JP Performance. Fogták az ikonikus versenygépet, és elvitték a Pikes Peak jelenlegi pályájára, de nem egyedül, hanem az Audi új utcai versenyautója társaságában. A TT Clubsportról van szó, ami a győri sportkupé legkiélezettebb változata, méretes hátsó légterelővel és szintén 600 lóerősre izmosított 2,5 literes, soros öthengeres turbós motorral.

Hallgass bele a Sport Quattro S1 hangjába is ebben a videóban (12 perctől jön a lényeg):

(Fotók: Audi Sport)

Ez is érdekelni fog:

4X4, az Audi sikerképlete – Quattro-történet

Az 1980-ban bemutatott Quattro alapvetően megváltoztatta a személyautókról kialakult képet, megnyert két rali-vb-t, a név pedig azóta az összkerékhajtás szinonimája lett.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

Hoztunk egy újabb haladó szintű kvízt az autórajongóknak

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés