Lépcsőt mindenhol lehet találni, így már csak rajtad múlik, kezdesz-e vele valamit. Szerintünk kezdj!

Az edzés és mozgás világa nem áll meg az edzőtermeknél és a súlyzóknál, annyira nem, hogy akár egy lépcsősoron is karban tudod tartani a testedet, merthogy egészen sokféle gyakorlatot lehet végezni rajta – most megkapod az első dózist belőle.

Menj a szabadba (amíg még az időjárás engedi), vagy akár a lépcsőházban is rohangálhatsz, utóbbi esetében azért van rá esély, hogy nem mindenki fog ennek örülni, szóval ezt is vedd számításba. Ja, és lehetőleg olyan lépcsősort válassz, ami több mint tíz lépcsőfokból áll.

A lépcsőzés azért is jó, mert nemcsak a lábad és a törzsed izmait dolgoztatja meg, hanem az egész tested átmozgatja, ráadásul igencsak hatékony zsírégető mozgásforma is, vagyis akár több legyet is üthetsz egy csapásra.

A következő videóban több gyakorlatot is láthatsz, mert ugye a fel- és lefutásnak, meg az ugrálásnak egészen sok és nehezített verziója létezik, amiről talán még nem is tudtál:

Akkor mondjuk is a gyakorlatokat, három ismétléssel már jó is vagy, főleg, ha körről körre gyorsabban igyekszel felérni a tetejére. És visszafelé se lazázz, fuss vagy sétálj!

De mielőtt bármibe is belekezdenénk, emlékeztetünk rá, hogy az edzést bemelegítéssel kezd  – és nyújtással zárd –, ez csak 5 percet vesz igényben, de sok kellemetlenségtől megóvhatod magad. Ha már rávetted magad a mozgásra, ennyi időt igazán rászánhatsz arra, hogy ne sérülj le.

Fontos, hogy mindig nézd, hogy hova lépsz!

#1 Felfutás

A helyzet egyszerű, fel kell futnod a lépcső tetejére, de úgy, hogy minden lépcsőfokra rálépsz.

#2 Ugrás terpesz-zárral

A terpesz-zár, más néven jumping jack igazából gyerekjáték felnőtteknek, ugyanis amilyen egyszerű mozgásforma, olyan hatékony is, merthogy megdolgoztatja a lábad, a feneked, a törzsed és a karod izmait is. Haladj így lépcsőfokonként, és minden jó lesz.

#3 Váltott lábas ugrás

Ez sem bonyolult, testsúlyáthelyezéssel ugorj egyik lábadról a másikra lépcsőfokonként.

#4 Oldalazó lépés

Itt most nem szemből támadod meg a lépcsőfokokat, hanem oldalt. Állj szembe velük, fordulj balra, majd lépj oldalra 2-3 lépcsőfokot. Ha ráléptél, helyezd rá a testsúlyt, majd zárd a másik lábad. Haladj így egészen a lépcső tetejéig, majd miután visszaértél a lépcső aljára, ismételd meg a másik oldaladra is – vagyis a másik lábbal indítsd a mozgást.

#5 Felfutás 2-3 lépcsőfokonként

Az első gyakorlathoz hasonlóan itt is annyi a dolgod, hogy felfutsz a lépcső tetejére, de úgy, hogy minden második vagy harmadik lépcsőfokra lépsz csak rá.

(Köszi a közreműködést szakértőnknek, Beh Gábornak.)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katja szereti az állatokat, magára is varratott néhányat

Trükkök, ha beütne a kajakóma a karácsonyi zabálástól

Clarissa kedvéért még 23-án is hajlandók vagyunk sorban állni

További cikkeink a témában