Lezárult egy korszak azzal, hogy a genfi autószalon szervezői bejelentették: nem próbálkoznak többet a neves kiállítás megrendezésével. Felelevenítjük ennek alkalmából a genfi autószalon legemlékezetesebb premierjeit.

Szerettük a genfi autószalont, mert minden év elején itt tekinthettük át az autós világ újdonságait. Fontosnak tartották a gyártók is, évtizedek óta a genfi vásárvárosban mutatták be a legfontosabb modelljeiket, és nem ritkán eleve erre az eseményre alkottak tanulmányautókat. Genf nem tudott talpra állni a pandémia után, többéves kihagyás után idén tartották meg újra a kiállítást, de a részvétel csak néhány autómárkát érdekelt, ezért a szervezők úgy döntöttek, bizonytalan időre felhagynak az esemény megrendezésével.

Ha már nem lesz többet genfi autószalon, akkor nosztalgiázzunk! Képes összeállításunkban felidézzük a kiállítás történetének húsz emlékezetes premierjét.

(Fotók: Geneva Motor Show, Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Most már tényleg nem lesz többé genfi autószalon

A szervezők is beismerték, hogy nincs jövője a genfi autószalonnak.

A genfi autószalon talán már sosem lesz olyan pompás, mint egykor volt

Újra megtartották a genfi autószalont, de a neves kiállításra csak egy pár autómárka jött el.

Nem lesz többé frankfurti autószalon

Legalábbis nem úgy, ahogyan eddig ismertük.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
9% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
11% 8-10 éve
38% +10 éve