A jóga révén megtett belső útra reflektál ez a Portugáliába tervezett jógaközpont.

Egyedi tervet nyújtott be egy nemzetközi pályázatra a görög Yanniotis & Asociates építésziroda: Portugália középső részén, egy erdővel borított hegyoldalban bővül majd az ottani elvonulós-relaxációs, csendes-ülős jógaközpont. Az új egységet, a Yoga Shalát a jóga szellemisége ihlette, és a hagyomány gyakorlását szolgáló tér mellett egy, a hegyoldalba bújó teaházból áll, illetve a körben kialakított kertekből.

A leendő épület geometriáját a pillangó lárva ihlette, a nagy metamorfózis, ahogy az esetlen hernyó kecses pillangóvá alakul át.

„A jógagyakorlás a valódi én felé tartó személyes utazás – írja a stúdió. – Kapcsolatot jelent: az utazás csak akkor hiteles, ha felismerjük, hogy minden mindennel összefügg.”

A kert négy külső szigetből, valamint az épület átriumában található ötödikből áll, alapelemei a sziklák és az olyan helyi növények, mint a levendula, petrezselyem, zsálya, rozmaring, kakukkfű, agave, kaktusz.

Még az épület szerkezete is a funkcióra utal: a szokásostól eltérő raszter a jógamatrac szélességén alapul. Bent a szerkezet fájából készült, padnak is használható polcokat találunk, melyek a struktúra merevségét is segítik, kívül beépített napelemek egészítik ki az ívelt épületburkot.

A terv már több nemzetközi is díjat nyert (többek között: Architect of the Year Awards, A’ Design Award, Architecture MasterPrize és World Design Awards).

(Forrás: Amazing Architecture, látványtervek: Yanniotis & Asociates)

Ez is érdekelhet:

Olasz sztárépítész épülete készülődik a Vörösmarty téren

Különleges épület készül Budapest belvárosában műemléki részekkel, sky bárral, belső udvarral, szállodával, lakásokkal és szolgáltatásokkal.

Az Akira ihlette úszóvárost tervez Tokió

Ezerhektáros kísérleti várost tervez Tokió, ami ellenáll járványnak, klímaváltozásnak, energiaellátási bizonytalanságoknak. A projektet egy klasszikus sci-fi Neo-Tokyója ihlette.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
13% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
3% Ázsia
18% Ausztrália
Nem vacsora, nem virág: ez most a legjobb Valentin-ajándék pároknak
Hirdetés