Igen, már egyhetes a történet, de itt az ideje, hogy előrángassuk újra az ügyet, elvégre van apropója: pénteken van a Honvéd–Vojvodina Európa-liga-meccs visszavágója. Az első meccsről elég annyit tudni, hogy nem volt jó nézni. A magyar együttes gyenge volt, vagy ha kicsit tompítani kell, akkor mondjuk úgy: a Vojvodina jobb csapat, és mindenki úgy játszik, ahogy hagyják. A kispestiek hetven percet játszottak emberelőnyben, ennek ellenére a szerbek lőttek gólt, így a kettő–nullás végeredménnyel tökéletesen elégedettek lehetnek. Minimális sansza maradt a Honvédnak. Persze a címben említett megalázás közel sem volt olyan méretű, horderejű, mint amit a Videoton és a Győr kapott, ahol sárba tiporták a magyar focit – itt csak egy emberfór elpazarlása történt, meg némi tanácstalanság.

Eközben a pályán kívül tombolt a szomszédi jóindulat és vendégszeretet. A szerbek, illetve a határőrök úgy érezték, egy világháború kirobbanásával lehet egyenértékű az a néhány száz Honvéd-fan megjelenése országukban, ezért kvázi terroristaként kezelték őket. Na jó: kiemelt figyelemmel.

De nézzük, Gács úr, a Honvéd ügyvezető igazgatója mit is írt pontosan nyílt levelében a furcsa intézkedésekről:

„A buszokat átvizsgálták a szerb határőrök és szurkolóink legnagyobb megdöbbenésére az átvizsgálás után a buszon fent maradt valamennyi ételt, italt, aprópénzt, öngyújtót, fényképezőgépet és egyéb személyes tárgyakat egész egyszerűen elvették tőlük […] A határ szerb oldalán félreállították őket kb. 2 órás várakozással, ahol mindenkit egy nagy váróterembe tereltek.”

És ez csak a határ, később sem volt könnyebb a kispestiek élete, a határtól cammogva, 50 km/h sebességgel kísérték őket Novi Sadba, ahol tovább tartott a kedves vendéglátás.

„A stadionhoz érkezést követően egy nagy üres területre terelték össze a vendégszurkolókat, akiket elképesztő rendőri készültséggel körülvettek. A klubunk tulajdonosának, George F. Hemingway tárgyalásának volt köszönhető egyáltalán, hogy az 500 főből kb. 100 fő szurkolót kb. 1 óra alatt 5 fős csoportokba, rendőri kísérettel kiengedtek a közeli büfébe.”

Akinek nem sikerült eljutni sem büfébe, sem a mellékhelységben, megoldhatta volna a stadionban, legalábbis az ígéret szerint. Ott aztán lesz majd dínom-dánom, roskadozó söntéspult, toalett, folyékonyszappan. Hát nem volt. Még csak egy nyamvadt bubis víz sem jutott a drukkereknek.

„Hemingway úrnak és az UEFA delegáltjának a közös fellépésére, kb. 1 órás alkudozás után nagy nehezen különböző flakonokban vittek vizet az addig már teljesen kiszáradt vendégszurkolóknak […] A mérkőzés befejezését követően a szerb oldalon sehol nem lehetett megállni és természetesen a szerb határon újabb másfél-két órás megállásban és tüzetes átvizsgálásban volt részük.”

Semmi meglepő sincs ebben, nyugodtan mondjuk ki együtt hangosan. És nem a szerbek viselkedésére gondolok, óriási hiba lenne általánosítani. Hanem, hogy valamiért a magyarral gyakran megesik, hogy kellemetlen, megalázó helyzetbe hozzák; vertek már szervezetten, megtervezve kardlappal, botokkal szurkolókat, de sokkal zavaróbb – ha szabad ilyet mondani –, hogy a csapatainkkal is rendszeresen eljátsszák azt, modern kifejezéssel élve, hogy nem európai bánásmódban részesítik.

Megannyi sztorit, sopánkodást hallottunk már, akár csak félhivatalosan, de hivatalosan is, panasszal élve. Városban eltévedő buszokról, jéghideg csarnokokról, véletlenül átszervezett edzésidőkről, dohányfüstben úszó kézicsarnokról, undorító szállodai szobákról, véletlenül komoly decibellel bíró építkezés mellé elszállásolásról. Most csak a nézőinket szívatták, próbálták ellehetetleníteni, mert megtehetik.

Tévedés ne essék, nem bizonyítható, sőt, egyáltalán nem zárható ki, hogy más népek küldöttségével nem esnek meg hasonlók, bár személy szerint erősen kétlem, hogy egy német vagy egy brit brigáddal ugyanezeket szemrebbenés nélkül meg merik tenni.

Egy héttel az eset után azonban jön a visszavágó, a Vojvodina látogat Pestre, a szerb fanatikusok pedig vonulnak át a határon Röszkénél… Hogy is van az a mondás a kővel meg a kenyérrel? Na ebben jók vagyunk. Búcsúzzunk emelt fővel!

(A fotó illusztráció)