A Garbage 1994-es bemutatkozásának minden bizonnyal helye van az évtized legjobb lemezeit csokorba szedő listákon, és bár a következő három lemez mindegyike pontosan egy fokkal gyengébbre sikerült elődjénél, azért sosem nyúlt mellé az együttes, csak épp elfogyott a lendület és picit megkopott a produkció, ezért a 2005-ös Bleed Like Me turnét követően határozatlan időre szabira ment a négyes.

A három jenki zenész, Duke Erikson basszer, Steve Marker gitáros és Butch „én voltam a Nevermind producere” Vig dobos, valamint a skót származású, vörös vadmacska, Shirley Manson az eltelt évek alatt mindössze egy válogatáslemezt adott ki Absolute Garbage címmel, ezért hét év után komoly várakozás előzte meg a friss albumot. Az is kérdés volt, hogy az énekesnő, aki mindig is a hátán vitte a produkciót, mennyire tudja megtölteni tűzzel az új dalokat, mert a zenekar sikere nagyrészt mindig ezen múlt - bármilyen jó electrós alter pop-rock szerzeményeket raktak össze a fiúk, a Garbage név hallatán mindenkinek ez a vagány csaj jut eszébe, aki dögös kiállásával és önmarcangoló szövegeivel azonnal befészkelte magát az MTV generáció minden kamaszának fantáziájába.

Manson azóta milffé érett és szó se róla, még mindig szemrevaló, de nyilván senki sem várja tőle, hogy 45 évesen eljátssza huszonéves önmagát és olyan, depressziót kreativitásba fordító szövegeket szállít le, mint az I Think I’m Paranoid vagy az Only Happy When It Rains. Azóta minden bizonnyal jó vágányra került az élete, sőt a karrierje is, mivel a Terminátor – Sarah Connor krónikáiban is szerepet kapott.

A várva várt, Los Angelesben felvett Not Your Kind Of People tehát sokkal inkább a legutóbbi Bleed Like Me-vel mutat rokonságot, mint a kiváló debütálással, vannak rajta többszöri újrahallgatást is megérő slágerek, valamint feledhető darabok… sajna az utóbbiból talán több. A nyitó Automatic Systematic Habit például nem ilyen: hamisítatlan Garbage refrénnel fészkeli be magát a fülekbe, miközben Manson azt énekli, hogy „nem akar más mocskos kis titka lenni”. A Big Bright Worlddel sincs gond, ahogy az első single, a Blood For Poppies is bizalomgerjesztő darab, jó a minimálriff és a berobbanó, dallamos refrén, csak a klip koncepcióját nem értjük teljesen, de ez legyen a mi bajunk. Az erős kezdést aztán hamar visszaesés követi, a zenészek is érezték, hogy a legjobb számokat előre kell pakolni. A középtempós Control például visszahozza a kvartett nyomasztóbb hangulatú dolgait, a himnikus címadó dal ötletes, a Sugar viszont igazi bealtató szám, a második félidőbe pedig csak a Man On A Wire hoz némi pezsgést karcos garázsrockjával.

Ami azt illeti, több dal is akad az LP-n, ami jól működik majd a visszatérő koncerteken, és bár a Garbage ezzel a felhozatallal nem tudja magához édesgetni a fiatalabb közönséget, a régi rajongókat tutira maga mellett tudhatja. Jó lenne azt mondani, hogy hamarosan mi is megnézhetjük, mekkora a pörgés a visszatérő bulikon, de egyelőre semmi hír arról, hogy hozzánk is beköszönnének a srácok…
Hallgasd meg a Garbage - Not Your Kind of People albumát teljes egészében a Recorderen!