Olaf még mindig elviszi a vállán ezt a hercegnős kalandozást, amiről tényleg a jó isten se tudja már eldönteni, hogy kit akar megszólítani.

A Disney nem nagyon szokta mozikban folytatni a sikerfilmjeit, talán pont azért nem, mert tudják, hogy értelmetlen lenne újra valami kalamajkába keverni a szereplőit, viszont ott a jó öreg DVD-formátum, azzal sokkal elnézőbb az ember. Ott lehet egy folytatás gyengébb, simán rá lehet fogni, hogy „de hát ez eleve egy ilyen egyenesen DVD-re-film volt”, attól szinte semmit sem várunk, viszont legalább valamennyi mégis csordogál a kasszába. Erre most itt a Jégvarázs 2. a nagyvásznakon, és igen, a Disney össze is szedte magát, hogy ne vádolja meg őket senki a gyengébb minőséggel. És ez a nagy mutatvány, mivel a Frozen II gyengébb, mint az első, de mégsem egy DVD-s menet. Van benne munka, kérdés, hogy jó volt-e az irány, amiben a készítők gondolkodtak.

A Jégvarázs elképesztően nagyot ment 6 évvel ezelőtt, nem is az volt a kérdés, hogy folytatni kell-e. Bár igazából úgy tűnt, nem nagyon volt már mit elmondani Arendelle történetéről, összekalapáltak egy sztorit, ami megint bajba sodorja a karaktereket, csak hát eltelt hat év. Hat. Az nagyon sok idő. Ennyi idő alatt azok, akik még olafos uzsisdobozban hordták a kaját, majd elzás ágyneműben hajtották álomra a fejüket, már felnőttek annyira, hogy nem foglalkoznak a hercegnőkkel.

Ezt pedig abszolút tudja is a folytatás, ezért némileg sötétebbre és komolyabbra fazonírozza magát, de ezzel bele is esik a saját csapdájába. Az, aki egy olyan könnyed, mégis ügyes mesét vár, mint a Jégvarázs első része, kicsit meg fog lepődni azon, hogy a varázslat ugyan még mindig tart, csak a hangulat lett egy egészen picit más, nem nagyon, de annyira igen, hogy egy gyereknek itt-ott már sok is legyen. Spoilerezés nélkül csak: az egyik jelenet például annyira sötét és megható, hogy ha én gyerek lennék, nem biztos, hogy nem a környék összes zsepijét telezokogva jönnék ki a moziból, még akkor is, ha tudod, hogy ez Disney, és elkerülhetetlen a happy end.

A másik oldalról viszont a sötétség mindig is ott volt a Disney filmjeiben. Nézd meg az Oroszlánkirályt, gyerekként kihordtunk lábon egy kisebb-nagyobb sokkot, amikor a kicsi Szimba apukáját a szemünk láttára ölték meg. Vagy ott A hercegnő és a béka, ami konkrétan kinyírja az egyik szereplőjét. Ha így nézzük, akkor viszont mondhatjuk, hogy mi sem dögöltünk bele, de akkor is, most valahogy a komolyabb vonulat furcsábbnak hat.

Talán azért is, mert van mihez viszonyítani. A Jégvarázs egyben sötétség aztán nem sok volt, de érdekes megoldások igen, tulajdonképpen a film főgonosza nem is volt gonosz, csak a körülmények áldozata, a szerelem első látásra majdnem bajba sodorta az egyik főhősnőt, így a mese tanulsága nem csak az volt, hogy ne féljünk attól, ami ismeretlen, hanem az is, hogy a tündérmesék akkora baromságok, hogy egy hercegnősaller után a tündérkastély fala adja a másikat.

Erre itt a folytatás, amiről azt mondták, hogy olyan lesz a sztorija, amire megéri 6 évet várni. És ekkora kamut még nem mondott a Disney. A sztori a nagy happy end után folytatódik, amikor Kristoff meg akarja kérni Anna kezét, de Elzát valami hang hívogatja a távolból, majd kiderül, hogy a négy elem, a föld, a víz, a levegő és a tűz valamiért nagyon berágtak, és már a királyságot veszélyeztetik. A csapat elindul, hogy megkeresse a hang eredetét, ami egy családi legenda szerint egy elvarázsolt erdőből jön.

A tanulság pedig teljesen zavaros. Egyrészről oké, a természettel harmóniában érdemes élni, így védhetjük meg attól, hogy ellenünk forduljon, másrészről viszont van itt valami, ami sokkal mélyebb annál, mint amit vártál, és amivel a gyerekek nem nagyon fognak tudni mit kezdeni. Ez pedig az ősök bűneivel való együtt élés, és azok feloldása. Ez a vonal ráadásul mintha kissé le is válna a filmről, de pontosan akkora konfliktusforrást ad, mint a természeti szál.

A karakterek nem sokat változtak az első rész óta, de ez nem is baj. Anna és Elza még mindig mindent megtenne egymásért, Kristoff egyre bizarrabbul sikerülő lánykérésein lehet röhögni, de az egyértelmű poénforrás Olaf, akit rendesen előtérbe is tol a film, nem is baj, kb. minden másodpercét lehet szeretni, úgyhogy akár a többiek haza is húzhatnának pihenni egy kicsit.

A nagy kérdés viszont az, hogy van-e új Let It Snow, és jelentem, van. De nem magyarul. Az Into The Unknown valamiért magyarul egyáltalán nem akkora nagy szám, de a film végén angolul meghallgatva már a homlokodra csapsz, hogy jé, hát mekkora sláger ez, csak valami gebasz történt a fordításkor. Maga a film is veszített az erejéből az első rész óta, kissé zavaros a sztorija, és megmosolyogtató a története azok után, hogy valami egészen embertelenül nagyot ígért a Disney a visszatérésre.

A Jégvarázs 2 nagy nem lett, de szerethető igen. Újra eljárulhat mindenki a boltokba Frozen-cuccokat venni a gyerekeknek, újra szólhatnak új dalok a kocsiban az oviba vagy suliba menet. A Jégvarázs 2 jó, hogy itt van, gigasiker lesz, de sok vizet nem zavar. Gyanús, hogy mindenki inkább az első részre emlékszik majd vissza szívesebben.

7
  • Kicsit korábban kellett volna jönnie
  • A sztorija elég zavaros, de működik és mindenkit leköt
  • A mondanivalója és egy-két pillanata nagyon sok egy gyereknek

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon