Ízléses horrorjátékot manapság már nem szokás készíteni. Legutóbb a Resident Evil VII lepett meg azzal, hogy mennyire okosan, a paranoiát cseppenként adagolva építette fel a világát, és húzott be a legmélyebb mocsokba, és akkor azt mondtam, ennél többet nehéz kihozni ebből a műfajból. Aztán jött a The Evil Within 2. Már az első része sem volt egy sétagalopp, ez a második viszont valami olyat mutat, amitől nem tudok nem állva tapsolni.

A TEW2 ugyanis művészi munka. Konkrétan művészet az, ami lezajlik a jó 15 órás játékideje alatt. Nem azt mondom, hogy nem esik néha az olcsó horrorok csapdájába, de nagyon ritkán teszi meg, és azt sem véletlenül teszi. Iszonyúan jól átgondolt, nagyon élvezetes menet ez, ami bőven az első rész felé nő.

Na de miről van szó pontosan? A The Evil Within 2014-ben eléggé kellemes meglepetésként csapódott többek életébe, hiszen Shinji Mikami, a Resident Evil atyja azt tette, amihez a legjobban ért: túlélőhorrort hozott ki egy rakás nagyon jó ötlettel, de sajnos itt-ott kicsit béncska megvalósításban. A második részben Mikami már csak producerként vett részt, egy picit más is lett a hangulata, de ez nem azt jelenti, hogy minőségi romlás következett volna be. Nagyon nem. Sőt.

A TEW2 három évvel az első rész eseményei után játszódik, visszatér a jó öreg Sebastian, aki továbbra is szörnyűségekkel küzd, ezúttal felesége eltűnése, és lánya halála kísérti őt. Aztán megjelenik egy régi ismerős, az előző részből ismert Kidman, és azt mondja, Lily, Sebastian lánya nagyon is életben van, ehhez csak annyi kellene, hogy be kellene lépnie a STEM-be, és onnantól lehet sejteni, hogy mi történik. Futás, meg sikítás.

De hogy micsoda futás és sikítás lesz az! A főhős ezúttal még erősebb történeten verekszi át magát, olyan szépen megírt forgatókönyvvel operál ez a folytatás, amire csak nagyon ritkán van példa a túlélőhorrorok körében, és ebben nagy szerepe van annak is, hogy a főgenyák is emlékezetesek lettek. Tulajdonképpen olyan játék ez, amiből viszonylag szívbaj nélkül le lehetne forgatni egy erősebb hollywoodi horrort, de ahogy Hollywood bánik a játékokkal, talán inkább mégse tegyék rá a kezüket erre a játékra.

A The Evil Within 2 könnyedén lépett túl az elődjén. Az előző rész idegesítőbb hibáit kijavították, sokkal egységesebb képet mutat a játék, olyan érzése van az embernek, hogy mindenre odafigyeltek a Tango Gameworksnél. Nyilván volt tétje a dolognak, hiszen a remek, de azért nem tökéletes első részt csak úgy volt értelme folytatni, ha a második rész nagyobbat durran. És sikerült.

Union városkájában nem lesz egyszerű dolgunk. Egyrészt nagyon szét kell majd néznünk, és felkutatnunk minden kis zegzugot, hogy az életben maradásunkhoz szükséges lőszerhez és egyéb cuccokhoz jussunk. A játék ezen része nem túlságosan izgalmas, de hasznos, magyarul túl kell jutnunk rajta, hogy valami igazán sokkoló élményben legyen részünk kicsit később. Nem arról van szó, hogy nem válhat ilyenkor is nehézzé a munkánk, mivel bele lehet futni néhány csúnyaságba, és ha nem sikerül túl jól a lopakodás, akkor lesz bajunk még a nem különösebben jó fej, nem különösebben emberi lakossággal.

Lehet pazarolni a lőszert, vagy kést használni, de valahogy úgyis mindig a menekülés tűnik majd a legjobb megoldásnak, szóval igen, tessék lopakodni, aztán ha baj van, akkor persze jöhetnek a fegyverek. A különféle épületekben természetesen elkezdődik a buli, sokszor nagyon meglep a TEW2 azzal, amit tálal egy-egy házban. Konkrétan az ember legrosszabb rémálmai valósulnak meg. Néha tényleg olyan ez a játék, mintha egy lázas álomban játszódna, biztos vagyok benne, hogy egyeseket elég érzékeny területeken talál el, és nem azért, mert annyira az arcunkba tolná a jumpscare-eket.

Egyszerűen nagyon ügyesen épít a zsigeri félelmeinkre, és röhögve játszik velük. Úgy teszi ezt, hogy grafikailag valami elképesztő minőséget hoz, nyilván PC-n a legszebb, de egy „normál” PS4-en is brutálisan szép, és ez nem megy a sebesség rovására. Jó, nem megy 60 FPS-sel a játék, de azért nem vall szégyent. A TEW2 minden porcikája csodaszép és hangulatos, néha a frászt hozza az emberre, hogy mennyire kreatívan és finoman fosat.

Persze azok, akik az állandó jumpscare-ektől tocsogó, igazán undorító horrorokat szeretik, nem fogják megtalálni benne a számításukat. Ez nem az a játék, de azért akadnak benne ilyen pillanatok is. Olyan folytatás lett ez, amiről álmodni sem mertünk, de nem is szeretnénk álmodni vele. Vannak még mindig kisebb hibái, de nehéz nem szeretni és rajongani érte, főleg, ha az ember szereti a régi Resident Evileket. Hosszú, szép, jól megírt és tartalmas. Néha kicsit unalmas is tud lenni, de túl lehet élni. Ezt legalább igen. Ha esetleg bejelentik, hogy lesz harmadik része, azt most már sokkal boldogabban fogjuk várni. Ha meg akarod venni a The Evil Within 2-t PC-re, akkor tudunk most egy nagyon erős ajánlatot. Kattints ide!