„Ez a kommunista gyilkosok, a buzik és a kurvák évszázada…” – ezt Walt Disney mondta. Ez van; Walt bácsi tekintetében a Banks úr megmentése szemenszedett hazugság.

Ahogy Tom Hanks alakításában a legismertebb Disney Waltnak hívatja magát alkalmazottaival, és a cég összes dolgozója a kölcsönös szeretet konstans mosolyáradatában virágszirmokon lépdelve, baráti kézfogásokkal és egymásra kacsintásokkal szegélyezett örömmámorban építi a jövőt – nos, az csak annyira áll messze a valóságtól, mint egy észak-koreai politikai szórólap. Ha arra vagy kíváncsi, milyen ember volt igazából Walt Disney, akkor ne a Banks úr megmentése című moziból tájékozódj! Az arcodba vágjuk a kendőzetlen igazságot: Disney volt Hollywood egyik legnagyobb zsarnoka. Emellett szadista volt, gyűlölte a kommunistákat, a másságot, a szakszervezeteket, és előszeretettel hajlított az erkölcsein, ha úgy hozta a szükség. Kemény szavak? Pedig ez az igazság. A kortárs beszámolók és a következő sztorik legalábbis ezt támasztják alá.

Igazából az lett volna a csoda, ha szegény Walt érzelmi deficit nélkül éli túl a gyermekkorát. Édesapja, Elias nem volt éppen mintaapa. Nála az számított edzésnek, ha jól végigverte a gyerekeket, és bizony ha valaki, hát ő komolyan vette a napi harminc perc testmozgást. Amikor például megtudta, hogy kisebbik fia imád rajzolni, az összes alkotását cafatokra tépte, majd egy kiadós verés után ráparancsolt, hogy mostantól minden nap négy órát kell hegedűn gyakorolnia. Disney végül úgy tudott kiszabadulni a családi fészekből, hogy egy toborzóirodában apja aláírását meghamisítva jelentkezett a Vöröskereszthez.

Az első világháborút sikerült neki egyetlen puskalövés nélkül megúsznia, de azért nem maradt tétlen. Ütközetek után egyik társával összeszedte az elhunyt német katonák sisakjait, amiket aztán szuvenírként adott el honfitársainak. Amikor rájött, hogy a keresztüllőtt darabokért több pénzt lehet kérni, elkezdte átlövöldözni a begyűjtött sisakokat, hogy némi odakent disznóvérrel és hajszállal emelt áron szabadulhasson meg tőlük. Ilyen egy igazi hazafias baka!

Miután bátyjával, Royjal együtt megalapította animációs stúdióját Hollywoodban, megindult az igazi terror. Ezen a ponton kicsit elnézőnek kell lennünk, hiszen tagadhatatlan, hogy Walt bácsi bizony nem keveset tett le az asztalra. Konkrétan ő tette népszerűvé a rajzfilmeket, egyúttal olyan magasra tette a lécet, amit a CGI-animáció megjelenéséig senki nem tudott überelni. Birodalma a mai napig a világ egyik vezető szórakoztatóipari tényezője. A kötelező vállveregetést követően térjünk vissza Disney emberi oldalára, mert bizony van miről beszélni.

Hollywood a virágkor idején attól volt hangos, hogy mindenki jóságos Mr. Disneyje az álomgyár legnagyobb zsarnoka. Bár – és ebben összes életrajzírója egyetért – ő maga nem tudott rajzolni (!), művészei és kreatívjai egyenesen rettegtek tőle. A cég egyik legjobb mesterembere, a kétszeres Oscar-díjas Ub Iwerks (Miki egér megalkotója) például azért mondott fel, mert képtelen volt tovább elviselni az asztalát folyton felforgató, a rajzait a szemétbe söprő főnöke – korábban barátja – dührohamait. Később bevallotta, hogy az sem tetszett neki, ahogy Walt kényelmesen learatta helyette a babérokat.

Disneyt tulajdonképpen szinte az összes alkalmazottja utálta. Nem csak azért, mert a többi stúdió melósaihoz képest jóval kevesebbet fizetett nekik, hanem azért is, mert a nehezebb napjain képes volt még a jól működő csoportokat is szabotálni kirohanásaival. A rajzolói például állandó stresszben dolgoztak. Mindenki attól rettegett, hogy a főnök egyszer csak felbukkan, és random a kukába hajigálja az aznapi munka gyümölcsét. Szerencséjükre Disney láncdohányos volt, és hangos krákogása jó előre jelezte, ha közeledett a katasztrófa.

Ez még mind semmi! A gyermekfilmek császárának állítólag otthon komplett szobája volt berendezve középkori kínzóeszközökkel. Ezt egy kortárs filmestől, bizonyos Stan Brakhage-től tudhatjuk, aki többször is elmesélte nagyobb hallgatóság előtt, hogy a kínzókamra létezéséről olyan emberek informálták, akiknek volt szerencséjük vendégeskedni Disney házában. A szadista hajlam nem is olyan nagy vád egy olyan emberrel szemben, aki véresszájú kommunistaellenességével és alig burkolt antiszemitizmusával kürtölte tele Los Angeles közéletét. Amikor például beidézték az Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság elé, minden szívfájdalom nélkül feldobta néhány kollégáját, akikről úgy gondolta, hogy szimpatizálnak a kommunista párttal.

Halála után Walt Disney testét elhamvasztották, majd hamvait a Los Angeles-i Forrest Lawn temetőben szórták szét a hivatalos verzió szerint. Síremlékének helyét soha nem hozták nyilvánosságra, és hagyományos temetést sem tartottak neki. Nincs kizárva, hogy a család kicsit tartott attól, hogy a temetés napján a dolgozók szakszervezete egy megasztrájkkal emlékszik meg a szomorú eseményről. A fentiek ismeretében nem csoda, hogy az Álomgyár 57 évig várt az animáció legnagyobb pionírjának filmre vitelével. Ha a Banks úr megmentése című mozit a Disney halálát követő húsz éven belül mutatták volna be, az alapvetően megengedő kritikákat egészen biztosan elsodorta volna a korábban Walt bácsi alatt dolgozó (szenvedő) művészek haragja.

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon