Végül is bejött az oda-vissza, most is döntetlent játszottunk a románokkal, csak gól nem volt. Észak-Írország viszont örülhet.

A hangulattal nem volt baj, talán még az irammal sem, bár néha eléggé ingadozott a játék intenzitása. Még helyzetek is akadtak (inkább az első félidőben), de azért egyik oldalon sem vitték túlzásba a dolgot, főleg pontrúgásokból veszélyeztették a kapukat.

Nagyon hiányzott a gól (más megközelítésből megúsztuk kapott gól nélkül), főleg a győzelem, de azért ennek az egy pontnak is örülhetünk, legalább még mindig lőtávolságon belül maradt a második hely (és három meccsel a vége előtt talán biztosan megvan a harmadik hely is). Az viszont kissé elszomorító, hogy 34 éve tart a románok elleni nyeretlenségi sorozatunk.

A meccs nyertese Észak-Írország, és ott most nagyon boldogok, mert idegenben győztek Feröer ellen, és így az F-csoport élére ugortak. Hétfőn velük játszunk Belfastban.

A csoport állása a 7. forduló után:
1. Észak-Írország: 16 pont
2. Románia: 15 pont
3. Magyarország: 12 pont
4. Finnország: 7 pont
5. Feröer: 6 pont
6. Görögország 2 pont

A további program:

Szeptember 7.:

  • Észak-Írország–Magyarország, 20.45
  • Finnország–Feröer 20.45
  • Románia–Görögország 20.45

Október 8.:

  • Magyarország–Feröer, 20.45
  • Észak-Írország–Görögország 20.45
  • Románia–Finnország 20.45

Október 11.:

  • Görögország–Magyarország, 18.00
  • Finnország–Észak-Írország 18.00
  • Feröer–Románia 18.00

Eb-selejtező, 7. forduló
Magyarország–Románia 0–0 (0–0)

  • Magyarország: Király – Fiola, Juhász (Guzmics, 24.), Kádár, Leandro – Stieber Z. (Priskin, 88.), Tőzsér, Elek Á., Dzsudzsák – Szalai Á., Nikolics (Németh K., 70.)
  • Románia: Tatarusanu – Papp, Chiriches, Grigore, Rat – Prepelita, Hoban – Popa (Chipciu, 69.), Sanmartean (Budescu, 78.), Torje – Keserü

Gól: Na, az nem volt.

(Fotó: AFP)

Azért a Bajnokok Ligáját és az Európa-ligát is nézed? Fogadsz is?

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés