Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke úgy gondolja, hogy a Szuperliga-csapatoknak viselniük kell döntésük következményét.

Vasárnap megalakult, kedden pedig gyakorlatilag megszűnt a Szuperliga. A Real Madridot és a Barcelonát leszámítva a többi tíz csapat kilépett, így egy ideig biztosan nem lesz új elitbajnoksága az európai futballnak.

Az UEFA jelenlegi elnöke, Aleksander Ceferin azt nyilatkozta, az UEFA „ajtaja nyitva áll”, ugyanakkor „mindenkinek meg kell szenvednie a tettei következményeit”.

Higgyék el nekem, bárki, aki azt állítja ebben a helyzetben, hogy teljesen nyugodt, az nem mond igazat. Most tehát azt várjuk el mindenkitől, hogy ismerje be a hibáját, és szenvedje el annak következményeit. Lesznek olyan tagok, akik büntetést akarnak kiszabni, de az ügyvédek vélhetően inkább a szervezet védelme és a szabálykönyv szigorítása mellett érvelnek majd.

Nyilatkozta.

Közben a (volt) Szuperliga-elnök Florentino Pérez is újra megszólalt:

Florentino Pérez megmagyarázta, miért dőlt be a Szuperliga

A két napot megélt elitbajnokság vezetője csalódott.

Korábbi Szuperligával kapcsolatos cikkeink:

Hogyan fog kinézni az európai Szuperliga lebonyolítása?

Összeszedtük, hogy eddig mit lehet tudni.

Modernkori futballháború felfoghatatlan mennyiségű pénzért

Miről szól a szemünk előtt kirobbanó futballháború?

Florentino Pérez úgy gondolja, hogy a Szuperligával megmenekül a futball

A Real Madrid elnöke exkluzív interjút adott az El Chiringuito TV-nek.

Megbukott a Szuperliga, de ettől még egyértelmű az üzenet az UEFA felé

Szinte fel sem fogtuk, hogy egy puccs zajlik, már le is verték, ám ne felejtsük el az alapproblémát: az UEFA pénzhajhász és korrupt. A topklubok nem elégedettek, lesz folytatás.

A Barcelona elnöke még nem mondott le a Szuperligáról, kellene neki a pénz

Joan Laporta várt ki a legtovább, ami persze több szempontból is érthető.

(MTI/Player; Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
15% Nem, tök jó, hogy van.
62% Azonnal, értelmetlennek tartom.
23% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés