A zűrzavar éve több mint 400 napból állt.
Az elmúlt több mint négyszáz évben a modern világ nagy része a XIII. Gergely pápa által 1582-ben bevezetett szabályos és könnyen érthető Gergely-naptárt használta, ami szerint egy év 12 hónapból, 365 napból áll, kivéve szökőévekben*, amikor is egy plusz nappal megtoldjuk az évet.
*Míg a naptár mindig ugyanannyi napot tartalmaz, az évszakok és a csillagászati események nem egész számú napok szerint ismétlődnek, így a Gergely-naptárunk minden évben elcsúszik egy kicsit a világ eseményeihez képest. Minden negyedik évben pedig ezzel az extra hozzáadott nappal hozzuk összhangba a naptári évet a csillagászati évvel (tropikus év), vagyis korrigáljuk a kettő közötti eltérést – fontos, hogy ezt nem szabad összekeverni a szökőmásodpercekkel (vagy ugrómásodperc), amelyek az órát hozzák szinkronba a nap hosszával. Szökőév minden minden olyan évszám, ami maradék nélkül osztható néggyel, de nem osztható százzal, kivéve, ha az évszám osztható négyszázzal.
A Gergely-naptár bevezetése előtt a julián naptár állt a legközelebb a tényleges kalendárhoz, ami az ókor legnagyobb hadvezéréhez, Julius Caesarhoz fűződik, aki i.e. 46-ban azért alkotta meg, hogy kijavítsák a holdnaptár, azaz a római naptár eredendő hibáit. Mielőtt azonban továbbmennénk a caesari vonalon, muszáj beszélni erről a bizonyos – Romulusnak tulajdonított – római naptárról: ez eredetileg 10 hónapból, 304 napból állt, és az év a természet ébredésének számító márciussal kezdődött és decemberig tartott, vagyis a januárt és a februárt nem vették bele, ebben az időszakban pedig nem is használtak naptárt. Ennek okát Dr. Körmendi Tamás történész magyarázta el még néhány évvel ezelőtt a 24.hu-nak:
„A kor tudósai tisztában voltak vele, hogy az év 365 napból áll, ám a mezőgazdasági munkák szempontjából irreleváns téli időszakot nem tartották említésre érdemesnek.”
Az ókori Róma második királya, Numa Pompilius aztán bevette a januárt és a februárt a római naptárba – utóbbi első körben az év végére került, majd i.e. 452-ben átkerült a végleges helyére, azaz január és március közé. Itt már 12 hónap volt egy naptári év, viszont még mindig csak 355 napból állt, ami 10 nappal kevesebb volt, mint amennyi idő alatt a Föld ténylegesen megkerüli a Napot. A hiányt úgy igyekeztek korrigálni, hogy kétévenként február 23. és 24. között betoldottak még egy hónapot.
A Numa Pompilius-féle római naptár már egészen közel állt a valósághoz, de az aktuális kalendár által mutatott idő, illetve a valós csillagászati és természeti jelenségek között még mindig volt némi elcsúszás, ami i.e. 47-re ódáig vezetett, hogy például a szüreti ünnepek tavaszra kerültek, egy év pedig már 378 napból állt. Ekkor, pontosabban már i.e. 46-ban jött a már fentebb említett Julius Caesar, és döntött úgy, hogy rendet tesz a kaotikussá vált naptárban, a piszkos munka elvégzését, azaz egy mindenki által követhető és a szökőnapokat is figyelembe vevő kalendár megalkotását pedig saját csillagászára, az alexandriai Szoszigenészre hagyta.
Szoszigenész – a Caesarról elnevezett julián naptárban – egy évet 365 napra és hat órára határozta meg és minden negyedik évet szökőévvé tett, az aktuális évben pedig a természet és a kalendárium szinkronba hozása miatt november és december közé pedig közel két hónapnak számító 67 napot szúrt közbe,
így az i.e. 46-os év 445 napból állt – ez volt a világtörténelem leghosszabb éve, vagy ahogy a krónikákban olvasható: az annus confusionis, vagyis a zűrzavar éve.
Caesar a julián naptár bevezetésével együtt azt is kötelezően elrendelte, hogy január elsejével kezdődjön az év.
(Forrás: University of Houston, Amusing Planet, Arcanum, 24.hu, Wikipédia, fotó: Unsplash, Getty Images)
Ez is érdekelhet: