Csak egy űrséta kellett ehhez a felismeréshez.

Reid Weiseman amerikai asztronauta az Expedition 40/41 legénységének tagjaként 165 napot töltött a Nemzetközi Űrállomáson még 2014. május-november között. Ezen idő alatt Weiseman két űrsétát is teljesített, összesen közel 13 órát, egészen pontosan 12 órát és 47 percet töltött űrhajón kívüli tevékenységgel (EVA). A Földre való visszatérés után a következő gondolatot fogalmazta meg az űrsétával kapcsolatban az amerikai asztronauta a hivatalos Twitter- X-oldalán:

„Űrséta közben rájöttem valamire: korábban azt hittem, hogy félek a magasságtól, de most már tudom, hogy csak a gravitációtól félek.”

Megmondjuk őszintén, nem tudjuk, hogy a következő felvételt ő készítette-e, vagy hogy ő látható-e rajta, az viszont egészen biztos, hogy tökéletesen visszaadja a fentebb idézett állítását:

(Forrás, fotó: NASA)

Ez is érdekelhet:

Így néz ki egy esőfelhő belseje egy ejtőernyős szemével

Mutatjuk, mit láthatnánk, ha keresztülzuhannánk egy méretes esőfelhőn.

Ez lenne a protokoll, ha egy Földre veszélyes aszteroida közeledne a bolygónk felé

Kicsit bajban lennénk, ha a becsapódás kevesebb mint öt éven belül következne be.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vége egy korszaknak: Az Apple négy népszerű iPhone-t csinál ki végleg az iOS 27-tel

Kvíz: mondunk három várost, melyik NEM főváros?

Aggódnak a kutatók, hogy az evolúcióra képes mesterséges intelligencia árthat az embereknek

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
72% Igen
16% Nem
12% Nem szoktunk erről beszélni