Ahogy az lenni szokott, a következő iPhone-ról sok vad és annál is vadabb pletyka látott már napvilágot, de úgy tűnik, az Apple jubileumi telója akkor is elég pofás darab lesz, ha a legmerészebb elképzelésekből végül semmi sem valósul meg.

Imran Taylort nem lehet azzal vádolni, hogy túlságosan szabadjára engedte a fantáziáját, amikor megpróbálta elképzelni, milyen lesz az iPhone 8 és 8 Plus mellett bemutatkozó jubileumi iPhone X, így a dizájner csak azokat a pletykákat vette alapul, amelyek tényleg valószínűnek tűnnek: ilyen például az enyhén lekerekített, szinte keret nélküli kijelző, vagy az, hogy a Home gombtól elbúcsúzhatunk, és az sem tűnik kizártnak, hogy az Apple valamennyire visszakanyarodik az iPhone 4 formavilágához, így egy elöl-hátul üvegborítású telefont kapunk, amit egy látványos acélszegély foglal keretbe.

Az mondjuk már az ő fejéből pattant ki, hogy az Apple egy kisebb érintőkijelzőre cserélhetné a Home gombot, és arról sem hallottunk, hogy a duál kamera elrendezésén változtatnának, de tény, hogy a végeredmény annyira csinos lett, hogy Jony Ive helyében elgondolkoznánk rajta, hogy az eddigi terveknek jobb helye lenne a szemetesben.

Az Apple-nek amúgy lehet, hogy nem is kell olyan nagyot gurítania a jubileumi iPhone-nal, mint ahogy azt a legtöbben várják, ugyanis a hírek szerint előfordulhat, hogy a telefonnal egy időben már idén bemutatják a saját kiterjesztettvalóság-szemüvegüket is, az pedig tutira nagyobbat szólna, mint bármilyen keret nélküli, átlátszó, három processzoros telefon.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Kiszámolták, melyik lesz 2026 legrosszabb napja

Az Apple eltüntetheti az iPhone-ok egyik legfeltűnőbb kompromisszumát

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés