A sorozatos tűzesetek miatt az USA-ban a nagy szolgáltatók sorra állítják le az értékesítést. A telefonnak Magyarországon sincs nagy jövője.

Miután a héten újabb két, elvileg biztonságos Note 7 gyulladt ki, előbb az AT&T, majd még ugyanazon a napon az amerikai T-Mobile is bejelentette, hogy nem forgalmazza tovább a Samsung készülékét. Hozzájuk azóta csatlakozott a harmadik nagy amerikai telekommunikációs cég, a Verizon is. Az ügy különösen kellemetlen a Samsungnak, hiszen az érintett telefonok a visszahívott Note 7-ek helyett kiadott, biztonságosnak kikiáltott készülékek voltak, így nehéz elképzelni, hogy egy újabb részleges visszahívással vissza tudnák nyerni a vásárlók (és a szolgáltatók) bizalmát. 

A helyzetet csak rontja, hogy a héten történt tűzesetek az eddigieknél is ijesztőbbek voltak: az egyikben egy kikapcsolt, nem töltőre dugott Galaxy Note 7 gyulladt ki egy repülőgépen, szerencsére még felszállás előtt, a másik szerencsétlenül járt Note 7-tulajdonosnak pedig alvás közben gyulladt ki a telója, így őt füstmérgezés miatt kórházba is kellett szállítani.

Az említett két szolgáltató arra kérte a vásárlókat, hogy ne használják tovább a Note 7-es készülékeiket, a telefont kapcsolják ki.

Magyarországon a mobilszolgáltatók és nagyobb elektronikai áruházak közül egyébként csak a Magyar Telekomnál lehet kapni a Note 7-et. Őket megkérdeztük róla, hogy itthon is várható-e az értékesítés leállítása, amint válaszolnak, frissítjük a cikket.

UPDATE: A koreai Yonhap hírügynökség értesülései szerint a Samsung ideiglenesen leállítja a Note 7 gyártását.

UPDATE 2: A Galaxy Note 7 már a Magyar Telekom webshopjában sem rendelhető, és a vásárlókat a következő üzenet fogadja:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Így nézett ki, ahogy a dubaji esőapokalipszis elmosta a luxusvárost

További cikkeink a témában