Hatvanhárom éve, 1961. április 12-én indult útjára a Jurij Gagarin őrnagyot szállító űrhajó, aki így első emberként jutott el a világűrbe. Habár ez már önmagában is óriási evolúciós ugrás volt a történelemben, az azóta eltelt több mint hatvan évben is rengeteg jelentős előrelépés történt az űrkutatás területén, amiben a magyaroknak is nagy szerepük volt. Nélkülük ma teljesen máshogy nézne ki a holdjáró, kevesebbet tudnánk a napszél jelenségről vagy a vízről a Marson. Az április 12-i űrhajózás világnapja alkalmából pedig a National Geographic – a teljesség igénye nélkül – összegyűjtött 5+1 olyan kiváló magyar szakértőt és felfedezést, akik és amelyek előremozdították az űrkutatást.

Bay Zoltán – visszhang a Holdról

A magyar űrkutatás története viszonylag korán, a negyvenes években kezdődött. 1946-ban Bay Zoltán és csoportja kísérleti radarberendezésével kimutatta a Holdra sugárzott rádióhullámok visszaverődését annak felszínéről. A kutatók érdeme a jelösszegzés eljárásának (long-time integration) felfedezése és gyakorlati kifejlesztése, amit ma is alkalmaznak a radarcsillagászatban. Ez az úttörő kísérlet – egy vele szinte egyidejűleg végrehajtott amerikaival együtt – az űrkutatás első lépésének tekinthető, hiszen a világon először hagyta el azzal a céllal valami (ez esetben egy adag foton) a Föld felszínét, hogy eljusson egy másik égitestre. Bay Zoltán a kutatását végül Amerikában folytatta és fejezte be.

Szebehely Győző – az Apollo-űrhajók röppályája

Szebhely Győző Magyarországon és Amerikában végzett tanulmányai során arra kereste a választ, hogyan mozog három test egymás gravitációs terében az égi mechanikában. Ennek kiszámítása fontos szerepet játszik az űrkutatásban, például a Hold körüli pályák tervezésében vagy a Naprendszer stabilitásának vizsgálatában. A magyar kutató 1957-től vett részt az Egyesült Államok űrprogramjában, és döntő szerepe volt a nyolcas alakú pálya megtervezésében, amelyet az Apollo űrhajók használtak a Föld és a Hold közötti utazás során. A nyolcas alakú pályán az űrhajó egyszer megkerüli a Földet, majd a Holdat, és visszatér a Földhöz. Ez a pálya lehetővé tette az űrhajók számára, hogy kihasználja mindkét égitest gravitációs segítségét, csökkentette az üzemanyag-fogyasztást, és biztosította az űrhajósok számára a vészhelyzet esetén történő visszatérés lehetőségét.

Pavlics Ferenc – a holdjáró kifejlesztése

Pavlics 1961-től vezető mérnökként vett részt a bolygók felszínén közlekedő távirányítású és ember vezette terepjárók tervezésének, fejlesztésének kutatómunkájában. Az Apollo programban a NASA felkérésére mindössze tizenhét hónapjuk volt megépíteni egy olyan járművet, amely elég kicsi és könnyű ahhoz, hogy elférjen a rakétában, de elég strapabíró ahhoz, hogy működjön a Hold felszínén is.

Pavlics Ferenc szabadalmával egy olyan fémkerék került az autóra, amely a gumiabroncsok rugalmasságával rendelkezett: a külseje egy kézzel szőtt fémháló, belülről egy második kerék merevíti, a rugalmasságának köszönhetően öntisztító, vagyis egyből megszabadult a beleragadt portól. A jármű nélkül nem lettek volna lehetségesek az Apollo–15, az Apollo–16 és az Apollo–17 jelentős tudományos felfedezései. Pavlics Ferenc még 1971-ben NASA-díjat kapott az Apollo-program sikeréért tett erőfeszítéseiért, és szaktanácsadóként részt vett a Pathfinder űrszonda távirányítású marsjárműve, a Sojourner kifejlesztésében, majd 2003-ban a Mars Exploration Rover program két marsjárója, a Spirit és az Opportunity tervezésében.

Szabó Tímea és Domonkos Gábor – folyó a Marson

A NASA régóta feltételezte, hogy a Curiosity marsjáró landolásának közelében, a Gale-kráter szélén valaha folyók eredhettek, mindezt azonban csak annyira alapozták, hogy a fotókon kerek kavicsokat láttak. Született is néhány publikáció a témában, ezek azonban nem jelentettek igazi bizonyítékot. A BME két kutatója, Szabó Tímea és Domokos Gábor alkotta magyar–amerikai csapatnak azonban földi és a laboreredmények, valamint a marsi fotók összehasonlításából egyértelműen sikerült bizonyítania, hogy a kráter szélén, nagyjából harminc-negyven kilométerre a vizsgált kavicsoktól valaha folyó folyt.

Nagyon rossz minőségű, alig 1,3 megapixeles képeket elemezve a kavicsok formájából pontosan meg tudták mondani, hogy mennyit vesztettek a tömegükből, ebből pedig ki lehetett számolni, honnan indultak. Az eredmények pedig pont addig a területig vezették vissza a kavicsok eredetét, ahol a kutatók eddig is sejtettek forrást. A magyar csapat elméletére maga a Curiosity-misszió tudományos vezetője, John Grotzinger bukkant rá, és rájött, pont ez kell ahhoz, hogy igazolják, hol folyt folyó a vörös bolygón.

Erdős Géza, Kecskeméty Károly, Szegő Károly és Tátrallyay Mariella – a napszél és a mágneses viharok vizsgálata

A Földet elérő mágneses viharok és az űreszközöket gyakran veszélyeztető napszél jelenségek műholdas megfigyelésében kifejtett munkájáért kapott rangos díjat a NASA-tól négy magyar kutató, Erdős Géza, Kecskeméty Károly, Szegő Károly és Tátrallyay Mariella, akik négy, egymáshoz közel repülő, azonos műszerekkel ellátott műholddal a Napból a Föld körüli térségbe jutó mágneses, elektromos terek és töltött részecskék kis léptékű változásait vizsgálta 2004-ben az MTA Részecske- és Magfizikai Kutatóintézetében.

A Cluster program a Nap–Föld kapcsolat alakította űridőjárás vizsgálatának egyik fontos eszköze, amely segítséget nyújthat a hirtelen Föld-közeli változások előrejelzésében. Ez volt az űrkutatás történetében az első olyan kísérlet, amelyben több műhold egyidejűleg azonos feladatot lát el, így a mérések egyszerre szolgáltatnak adatokat a különböző jelenségek idő- és térbeli lefolyásáról.

Ari Csilla – a víz alatti súlytalanság

A jövőbeli Hold- és Mars-missziók során az asztronautáknak hosszú ideig kell majd kibírniuk a súlytalanságot. A tudósok ezért igyekeznek földi körülmények között kikísérletezni, hogy kiderüljön, hogyan viselkedik az emberi szervezet egy ilyen extrém környezetben. A NASA 2019-ben ennek tanulmányozására hozta létre az első női csapatot, akik egy víz alatti misszióval szimulálták a gravitáció hiányát.

A csapat élére egy magyar tudóst, a Dél-floridai Egyetem pszichológiadoktorát, Ari Csillát nevezték ki, aki a NASA bolygóközi utazások orvoskutató programját irányította. A szimulációban tíz napig éltek egy 19 méter mélyen felépített víz alatti bázison, és a magyar kutató olyan teszteket futtatott le, ami az ilyen körülmények között bekövetkező fiziológiai és pszichológiai változásokat mérte fel.

(Forrás: National Geographic, fotó: Wikimedia / Sciart.eu, NASA, Getty Images)

Ez is érdekelhet: