Igen, arról a telefonról van szó, ami egy felcsattintható második kijelzővel érkezik, de mint kiderült, ez csak a második legérdekesebb tulajdonsága.

A barcelonai Mobil Világkongresszuson ugyanis az is kiderült, hogy az LG új csúcstelefonja lesz az első, ami kompatibilis lesz az Nreal Light okosszemüveggel, ami az egyik legígéretesebb megoldás, amit ebben a kategóriában láttunk. Kiterjesztett valóság (vagy ahogy mostanában inkább hívják: mixed reality) szemüveggel már sokan próbálkoztak a Google-től az Epsonon keresztül a Vuzixig (na meg a Microsoftig és a Magic Leapig, bár ezek kicsit más kategória), de az Nreal Light lehet az, ami végre az átlagos felhasználók számára is vonzóvá teszi ezt a technológiát. Íme egy kis ízelítő:

Az egyik nagyon fontos dolog, amit az Nreal ismert fel elsőként, hogy teljesen hiábavaló azzal próbálkozni, hogy az egész hardvert belezsúfolják a szemüveg szárába, sokkal egyszerűbb, ha a számítási feladatokat a telefon végzi. Ennek köszönhetően az Nreal Light jóval kisebb és könnyebb, mint az eddigi okosszemüvegek, és már-már úgy néz ki, mint egy hagyományos napszemüveg. Ha nagyon akarjuk, akkor persze használhatjuk önállóan is, ebben az esetben a tenyérnyi méretű hardvercsomag USB-C-vezetékkel kapcsolódik a szemüveghez.

Az Nreal Light másik nagy előnye, hogy meglehetősen jó minőségű, Full HD felbontású és 1000 nites fényerejű képet vetít mindkét szemünk elé, vagyis a képminősége nagyságrendekkel jobnak tűnik, mint a hasonló szemüvegeké. Az Nreal Lightba emellett került két kamera, sztereó hangszóró és a viselője mozgását érzékelő szenzorok is, vezérelni pedig az Epson Moverio BT-200-hoz hasonlóan a szemüveghez kapcsolódó touchpaddel tudjuk.

Az okosszemüveg első körben Koreában lesz elérhető az LG U+ mobilszolgáltató ügyfelei számára, de a készítő ígérete szerint a későbbiekben minden Snapdragon 855 procival érkező és 5G-képes telefonnal kompatibilis lesz. Elvileg tehát a Samsung Galaxy S10 legdrágább változatával is, bár az Európában pont nem Snapdragon-procival lesz kapható.

Rengeteg Galaxy S10-zel nyitotta az évet a Samsung

Az eredeti Galaxy S tízéves évfordulója alkalmából összesen négy különböző Galaxy S10 érkezett. Van köztük egy elég meglepő modell is.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Mondunk egy fővárost, melyik folyik keresztül rajta?

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés