A Samsung új csúcstelefonjáról szinte csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Jelenleg egyértelműen a Galaxy S8 a legszebb, a legerősebb és valószínűleg a legjobb androidos telefon, ami olyan extrákat is fel tud mutatni, mint az íriszszkenner vagy a Bixby személyi asszisztens. De semmi sem lehet annyira tökéletes, hogy ne legyen néhány hibája.

Az már a telefon bemutatója előtt is tisztán látszott, hogy a Samsungnak esze ágában sincs a babérjain trónolni, és apró toldozgatásokkal bevárni, amíg a konkurencia szépen behozza azt az előnyt, amire az utóbbi években szert tettek. Ehelyett bátran, szinte az alapjaitól tervezték újra a csúcstelefonjukat, aminek szinte nincs olyan részlete, ami ne különbözne kisebb-nagyobb mértékben az elődjeitől. Az eredmény az eddigieknél szebb, gyorsabb és használhatóbb telefon, amin azért még lenne mit csiszolni.

A Samsungot dicséri, hogy nagyon agilisen reagáltak az új trendre, így a Galaxy S8 az egyik legelső telefon, ami "keret nélküli" kijelzőt kapott. Bár technikailag a telefonnak alul és felül van egy kis kerete, de ez inkább előny, mint hátrány. Így ugyanis egy olyan telefon született, ami megjelenésében az S7-re is köröket ver, miközben a Samsungnak nem kellett olyan kényelmetlen kompromisszumokat kötnie, mint a Xiaominak az Mi MIX esetében (gondolunk itt elsősorban az előlapi kamera elhelyezésére).

Bár a kijelző mérete 5,5-ről 5,8 colosra nőtt, maga a telefon semmivel sem nagyobb, mint az elődje. A telefon ugyan valamivel hosszabb, mint az S7 volt, viszont cserébe kicsit vékonyabb is, és a kijelző bármelyik része kényelmesen elérhető egy kézzel (ez persze csak a sima S8-ra igaz, a 6,2 colos kijelzővel érkező S8 Plusnál a bemutatón szerzett tapasztalataink alapján már elég rendesen kell nyújtózkodni).

A kijelző képaránya egészen szokatlan, 18,5:9-es, vagyis a képernyő sokkal hosszúkásabb, mint amit más telefonoknál megszokhattunk. Ez elsősorban az osztott képernyős alkalmazásoknál jelent előnyt, de a játékok is jobban néznek ki rajta, mint a 16:9-es képarányú telefonokon (meg persze a filmek is, már ha találsz olyat, amit ebben a szokatlan képarányban forgattak). A játékoknál a telefon teljesítménye sem lehet akadály, hiszen az új Samsung Exynos 8895 proci és a 4 GB RAM együtt olyan teljesítményre képes, amivel a benchmark tesztek alapján jelenleg csak az iPhone 7 tud versenyezni. Az egyetlen probléma a hangszóró és a jack-csatlakozó elhelyezéséből fakadhat, ugyanis mindkettő a telefon aljára került, vagyis valamelyik biztosan útban lesz, ha a telót elforgatva akarjuk használni.

A Note 7-blama után a Samsung érthetően különösen nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy az akksival ne legyenek problémák, és ez annyira jól sikerült nekik, hogy az S8 még fokozott terhelés mellett is alig melegszik. Ez önmagában apróságnak tűnik, de aki emlékszik még rá, hogy az S6-ot legfeljebb 20-30 percig lehetett használni a Gear VR virtuálisvalóság-szemüveggel, mert a telefon egyfolytában túlmelegedett, az biztosan örömmel hallja, hogy az S8-cal ilyen problémák minden bizonnyal nem lesznek.

Szinte az egyetlen dolog, ami nem változott az elődhöz képest a kamera felbontása, vagyis az S8-ban is egy 12 megapixeles kamerát találunk. Ez persze nem jelenti azt, hogy a végeredmény is ugyanolyan: a telefon határozottan szebb képeket lő, mint az elődje, bár azt azért nem mernénk kijelenteni, hogy a roppant erős mezőnyben kiemelkedő, amit az S8 tud.

Az infinity display mellett az S8 másik nagy újdonsága, hogy az előlapról eltűnt a fizikai Home-gomb, amit egy virtuális gombra cseréltek le. Ez elméletben hasonló "taptic feedback" technológiával működik, mint mondjuk az iPhone 7-nél, vagyis a gombot megnyomva érezzük is, ahogy megnyomtuk, de a valóságban inkább csak úgy tűnik, mintha a telefon rezegne egyet. A fizikai Home-gomb kiiktatása miatt új helyet kellett találni az ujjlenyomat-olvasónak is, ami a hátlapra, a kamera mellé került - nem a legjobb megoldás, hiszen így a kamerát is rendszeresen össze fogjuk tapizni, miközben az ujjlenyomat-olvasót keressük.

Erre elvileg mondjuk nem sok szükség lenne, hiszen az S8-at íriszszkennerrel valamint arcfelismerő funkcióval is ellátták, de a helyzet az, hogy az ujjlenyomat-olvasó teljes mellőzése egyelőre eléggé kényelmetlen. Az íriszszkenner ideális fényviszonyok mellett ugyan szupergyorsan működik, de kevés fénynél már sokat kell vacakolni vele, ráadásul ahhoz, hogy a szemünk a megfelelő helyre kerüljön, a telefont közelebb kell tartanunk az arcunkhoz, mint ahogy normálisan tartanánk. Nagyjából ugyanez igaz az arcfelismerő funkcióra is, de a kettő közül érezhetően az íriszszkenner a gyorsabb és pontosabb.

Tegyük hozzá, hogy azok a pletykák, amik szerint az arcfelismerőt egy sima fényképpel is át lehet verni, egyáltalán nem igazak, és azt is érdemes figyelembe venni, hogy mindkét technológia vadiúj, vagyis valószínűleg szükség lesz még néhány évre, mire teljesen kiforrottá válnak - elvégre a megjelenésükkor az ujjlenyomat-olvasók is borzasztóan pontatlanok voltak, aztán tessék.

Ahogy említettük, a Samsung a telefon minden elemét igyekezett tökéletesíteni, ami a felhasználói felületben is igen markánsan meglátszik, hiszen a néhány éve még viccek tárgyát képező TouchWiz nagyon összekapta magát: az S8-on futó verzió az egyik legszebb, legátláthatóbb és leghasználhatóbb felhasználói felület, amivel találkoztunk. A megnövekedett kijelzőnek köszönhetően jóval több ikon fér el egy képernyőn, mint eddig, egész pontosan 25, plusz az öt kiemelt ikon a képernyő alján. Emellett persze van lehetőségünk mappázni is, valamint megmaradt a főmenü is, amit könnyedén, a kijelzőn felfelé simítva érhetünk el.

Kicsit csalódottak vagyunk ugyanakkor az S8 másik nagy újdonsága, a Bixby személyi asszisztens miatt, ami egyszer majd lehet, hogy tényleg csuklóból lenyomja az Apple Sirijét vagy az Amazon Alexáját, de jelenleg alig több, mint egy kicsit fapados Google Now. A tetszőlegesen személyre szabható kártyákon jól áttekinthetően láthatjuk a nekünk fontos infókat, mint például a legfrissebb híreket, időjárást, a jegyzeteinket és emlékeztetőinket és ehhez hasonlókat, de egyelőre nagyjából ennyi. A Bixby nagy előnye a hangirányítás lenne, amellyel a többi asszisztenssel ellentétben nem csak a Google keresőt, a telefonhívást, jegyzeteket válthatjuk ki, hanem bármilyen alkalmazást irányíthatunk. Ez a funkció viszont egyelőre még nem aktív.

Idővel a Bixby Vision is nagyon hasznos szolgáltatássá válhat, jelenleg viszont inkább csak szórakoztató. Pedig az, hogy a telefon kameráját használva a személyi asszisztens azonosítja nekünk a lefotózott tárgyakat, tényleg nagy ötlet, de hiába, ha az adatbázis a Pinterestből áll, vagyis jelenleg annyira képes a cucc, hogy a Pinteresten a lefotózott dologhoz hasonló képeket keres nekünk. Ennél is viccesebb a Bixby Vision másik képessége, a helyfelismerés: ha például lefotózunk egy ismert épületet, a Bixby felismeri, hogy hol vagyunk, ezután pedig a Foursquare-integrációnak köszönhetően szabadon rákereshetünk a közeli helyekre, éttermekre, stb. Ez városnézéshez például nagyon jól jöhet, de valójában inkább látványos, mint forradalmi megoldásról van szó, hiszen a telefon alapvetően a GPS-szel is be tudja mérni, hogy hol vagyunk.

Nagyon pozitívan csalódtunk a telefon üzemidejében, ami ugyanolyan kiváló, mint az S7-nél volt: a telefon még nagyon aktív használat mellett (folyamatos netezés és zenehallgatás) is 11 óráig bírná az iramot, jobb grafikájú játékok pedig nagyjából 5 óra alatt szívják le az akksit. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy napot minimum, de ideális esetben akár kettőt is ellehetünk anélkül, hogy a telót rá kéne dugnunk a töltőre. Ha ez nem lenne elég, akkor a Samsung számos akksi kímélő megoldást is kínál, sőt, akár a képernyő felbontását is visszavehetjük sima full HD-ra.

A Samsung Galaxy S8-cal kapcsolatban a legelgondolkodtatóbb dolog talán a telefon ára lehet, hiszen a kiemelkedő minőség kiemelkedő árcédulával párosul. A sima Galaxy S8-hoz annyiért juthatunk hozzá, mint a tavalyi S7 edge-hez, vagyis 275 ezer forintért, míg a nagyobb S8+ ára 300 ezer forinttól indul. Ha viszont eltekintünk a horribilis árcédulától, akkor egyértelműen az S8 az egyik legjobb választás, ha valaki új telefonra vágyik.

És ezt olvastad már?
Visszatért a gyártó, ami először dobott piacra androidos telefont