Nem hittük volna, hogy a "megdöbbentő" és az "olcsó" szavakat a Samsung kapcsán egyszer egy mondatban fogjuk használni, hacsak nem úgy, hogy "megdöbbentő, mennyire nem olcsó a Samsung legújabb telefonja", de ez is megtörtént: a koreaiak úgy döntöttek, hogy akkor ők száz dollárért, vagyis kevesebb mint harmincezer forintért fogják árulni az új Gear VR virtuális-valóság szemüvegüket - ezzel pedig hatalmas döfést vittek be a többieknek.

Na nem az Oculus Riftnek vagy a Playstation VR-nak (nekik még jól is jöhet a Samsung húzása), hanem a többi mobilgyártónak, akik még a kanyarban sincsenek a Samsunghoz képest.

Ami már a kanyarban van, az maga a virtuális valóság: ma már közel sem igaz az, ami akár egy éve, hogy hiába a szemüveg, ha nincsen rá tartalom, hiszen a fejlesztők és cégek sorra jelentik be a virtuális valóságra specializált cuccaikat: Netflix virtuális mozi, Facebook 360 fokos videók, és persze játékok, amiknek egy része a Gear VR-ra is elérhető lesz az Oculus Arcade-on keresztül - ezek csak az elmúlt napokban bejelentett újdonságok, pedig az igazi nagyágyúk, mint a Rift vagy a Vive csak jövő év elején érkeznek.

A most bemutatott Gear VR egyébként szám szerint a harmadik, valójában viszont az első felhasználóknak szánt változat, hiszen az előző kettő hivatalosan fejlesztői verzió volt (persze ettől még megvehetted, ha ahhoz volt kedved).

Ez pedig azt jelenti, hogy a Gear VR gyakorlatilag

az első kereskedelmi forgalomban kapható virtuális valóság szemüveg.

Ennek apropóján a Samsung néhány kézzelfogható változást is eszközölt a szemüvegnél, ami

  • könnyebb
  • kényelmesebb
  • és persze sokkal olcsóbb

mint az elődje, és nagyon fontos, hogy már nem csak egy konkrét telóval kompatibilis, hanem a Samsung Galaxy S6/S6 edge/Note 5/S6 edge+ kvartett mindegyikével.

A másik fontos újítás, hogy az irányítás is sokkal könnyebb lett, ugyanis a halántéknál levő kis touchpadet bemélyítették a szemüvegbe, így most már pontosan érzed, hogy hol van az ujjad.

Na de miért lesz ez jó a többi virtuális valóság-szemüveg gyártónak?

Hát azért, mert a Gear VR nagyjából olyan lesz, mint egy kapudrog: aki egyszer megízlelte vele a virtuális valóságot, az előbb-utóbb elgondolkozik majd rajta, hogy beruházzon egy "valódi" VR-szemüvegre is, a Samsung pedig a szuper alacsony árral garantálta, hogy a lehető legtöbben ízlelhessék meg a VR-érzést. Nem véletlen, hogy az újkori virtuális valóság úttörőjének számító Oculus a kezdetektől fogva támogatta a Samsung szemüvegét (olyannyira, hogy a Gear VR-t nem is a Note-tal egy időben, augusztus végén, hanem a mostani Oculus rendezvényen mutatták be), és abba is simán belementek, hogy a tartalmaikat a Samsung rendelkezésére bocsájtsák.

Érthető, hiszen nekik a Samsung nem konkurencia (egy oculusos játék futtatásához nem hogy telefon, de még egy átlagos számítógép sem nagyon lesz elég), akinek pedig konkurencia lenne, azok egyelőre sehol nincsenek: a többi telefongyártó közül leginkább az LG-nek sikerült felvennie a ritmust, akik tavaly bemutattak egy virtuális valóság szemüveget a G3-hoz, de az idén bemutatott G4-hez már nem, a többiek pedig még idáig sem jutottak. Így egy átlagos okostelefon-tulajdonos manapság leginkább csak a Google Cardboarddal élheti át, hogy milyen érzés benne lenni egy játékban vagy egy videóban, de a papírból összehajtogatható virtuális valóság-szemüveg nyújtotta élmény azért a közelében sincs annak, amit a Gear VR-nyújthat.

(Fotó: Samsung, AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés