A Ferrari világbajnok versenyzője nemcsak futással és biciklizéssel tartja magát rendkívül jó kondícióban.

A Forma–1-es pilóták iszonyatos igénybevételnek vannak kitéve minden egyes versenytempóban megtett kilométer alatt. Fékezéskor a testtömegük többszörösével feszülnek neki az öveknek, kanyarban pedig olyan hatalmas oldalirányú G-erő támadja a nyakukat, mely egy átlagos fittségű sofőrnek akár le is téphetné a fejét. Ráadásul egy másfél–két órás verseny alatt három kilót fogynak a pilóták, ezt pedig csakis úgy lehet kibírni, ha a futamok közötti időkben keményen edzenek.

A jelenlegi mezőny egyik legfittebb pilótája Fernando Alonso, aki a hagyományos futó- és biciklis edzések mellett rendszeresen használ egy különleges Forma–1-es edzőgépet is. A Technogym F1 Training Machine révén speciálisan azokat az izmokat lehet felkészíteni a rendkívül kemény igénybevételre, melyek a legnagyobb terhelést kapják a versenypályákon történő száguldáskor. A különleges gépezet elsősorban a nyak-, váll- és karizmok erősítésére hivatott. Az erőhatások ereje mellett azok irányát is finoman lehet változtatni, így gyakorlatilag bármilyen, vezetés közben fellépő szituációt szimulálni lehet.

A versenyautóban érezhető folyamatos vibrációra is alaposan felkészítő Technogym F1 Training Machine egyelőre csak Fernando Alonso és csapattársa, Felipe Massa játékszere, a gyártó azonban azt fontolgatja, hogy hamarosan a kereskedelmi forgalomba is bevezeti az egyelőre ismeretlen árú speciális edzőgépet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

Villámgyorsan keletkezett bolygót fedeztek fel, ami átírhatja a bolygóképződés elméletét

Ilyen sebességgel kellene utaznia a Mikulásnak, hogy az összes ajándékot időben kézbesítse

További cikkeink a témában