Minden idők egyik legismertebb klasszikus sportautója az Aston Martin DB5, amit a James Bond-filmek is halhatatlanná tettek. Az erősebb motorral szerelt Vantage változatának bemutatópéldányát elég jól megőrizték az utókornak.

A korábbi Aston Martinok sportos vezethetőségét sokkal kifinomultabb formában tálalta az 1963-ban bemutatott DB5, gyönyörű karosszériáját a milánói Carrozzeria Touring által szabadalmaztatott Superleggera technikával készítették. Műszaki téren a DB4 továbbfejlesztésének számított, annak soros hathengeres motorjának négyliteres, 286 lóerős változatát kapta. Az eredmény egy könnyed stílusú, pazar túrakocsi lett, bőséges teljesítménnyel.

A következő évben készültek el a még izmosabb változatával, ahol három Weber karburátorral és a motor további átdolgozásával 330 lóerős teljesítményt értek el. A DB5 Vantage premierjét a genfi autószalonon tartották 1965-ben, és ez a képeken látható, ezüstszínű példány az, amit kiállítottak az Aston Martin standján.

A genfi szalon után a svájci márkakereskedésbe került, ahol 1965. március 30-án adták át első tulajdonosának.
Sokat mond az autó állapotáról, hogy ez a DB5 Vantage azóta is Svájcban van, és csak kétszer cserélt tulajdonost.

1973-ban hétezer svájci frankért adták el egy neves gyűjtőnek, aki 49 éven keresztül nagy becsben tartva őrizte ezt az eredeti állapotú sportautót, csak 2022-ben vásárolta meg egy újabb gyűjtő, aki most eladásra kínálja. Igazi ritkaságról van szó, hiszen a DB5 Vantage-ből csak 65 példány készült, abból csak húsz a balkormányos.

Tovább növeli ennek az Aston Martinnak az értékét, hogy Silver Birch fényezése eredeti, és White Gold színű, Connolly kárpitos bőrülései is gyönyörűen öregedtek hatvan év alatt. Hihetetlen, de még csak 18 ezer kilométer van benne, ami még feljebb viszi az árát, ennek megfelelően az Aston Martin történetének fontos darabjáért a Gooding & Company londoni aukcióján

egymillió font körüli összegre számítanak érte, ami több mint 450 millió forintnak felel meg.

Ez is érdekelhet:

Az Aston Martin, amit a királyi palota mögött adtak át

James Bondé sem rossz, de a szaúd-arábiai herceg Aston Martin DB5-öse túltesz rajta.

Trükkök nélkül is az úriemberek sportkupéja az Aston Martin DB5

Ez a DB5-ös még James Bond Aston Martinjánál is szebb.

Sean Connery sajátja volt ez a gyönyörű Aston Martin DB5

Pont a legjobb James Bondnak ne lett volna DB5-öse? Sokáig nem volt neki.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ez a 978 lóerős Mitsubishi Colt szinte bármelyik szupersportautót megalázza

Szörfdeszkák egy öreg Rollson? Menő!

Mark Zuckerberg egy izmos sportlimuzint vezet a mindennapokban

További cikkeink a témában