Sergio Pérez duplázott Bakuban.

Charles Leclerc elvitte a pole pozíciót a Red Bullok elől az Azeri Nagydíj pénteki időmérőjén, mellőle Max Verstappen indulhatott, a második sor pedig Sergio Pérez és Carlos Sainz Jr. sajátította ki – a rajtrács:

A rajtot követően nem sokáig tudta megtartani első helyét Leclerc, Verstappen ugyanis már a negyedik körben könnyedén megelőzte őt, sőt, a hatodikban Pérez is elment mellette. A címvédő azonban hamar kénytelen volt feladni vezető pozícióját, miután Nyck De Vries egyéni hibája miatt elrendelt sárga zászlós jelzés alatt kiment kerékcserére, csakhogy közben biztonsági autós fázist rendeltek el, így a többiek jelentősen kevesebb időt vesztettek a bokszkiállással. Mindez azt jelentette, hogy Verstappen a harmadik helyre, Pérez és Leclerc mögé esett vissza. Az újraindítást után néhány kanyart követően azonban a holland ismét minden gond nélkül megelőzte a Ferrari monacóiját:

Az élre állva a két Red Bull-os hatalmas előnyt autózott ki, és Pérez vezérletével az osztrák istálló a szezon negyedik futamán a harmadik kettős győzelmét aratta.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy Verstappen csak a rosszul időzített bokszkiállás miatt csúszott le az első helyről és lett csak második – a mexikói és a holland mellé még Leclerc állhatott fel a dobogóra, ami az első top 3-as helyezése a Ferrarinak ebben az idényben.

Pérez kimaxolta az azeri versenyhétvégét, hiszen a sprintfutamot is megnyerte.

Az Azeri Nagydíj végeredménye:

Bár a Ferrari még mindig messze van a Red Bulltól, a sprintfutamos bakui versenyhétvégén azért az jól látszódott, hogy az olasz istálló tett néhány lépést előre.

A szezon egy hét múlva a Miami Nagydíjjal folytatódik.

(Fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Megváltoztatták az F1 egyik legfontosabb szabályát

Örülhetnek a pilóták és a csapatok is.

„Elárult és hátba szúrt a Red Bull”

Még mindig kísérti a dolog.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Többször is előfordult már, hogy hárman harcolnak a vb-címért az utolsó futamon

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés