A vasárnapi futamon újra próbálkozhat majd a Ferrari és a Red Bull is.

Az már pénteken eldőlt, hogy Charles Leclerc indulhat az Azeri Nagydíj pole pozíciójából, ma pedig a sprintkvalifikáción is elvitte a bakui versenyhétvége sprintfutamának első rajtkockáját. A szombati nap főattrakcióját azonban már nem tudta megnyerni, ugyanis

Sergio Pérez nyerte meg a 17 körös sprintfutamot Charles Leclerc és Max Verstappen előtt

– az egyébként egyértelműen látszik, hogy a Red Bull még nem lőtte el az összes puskaporát, van még tartaléka a vasárnapi futamra.

A tavalyi szezonhoz hasonlóan idén is az első nyolc helyzett kap világbajnoki pontokat (8-7-6-5-4-3-2-1), mutatjuk, kik

  1. Sergio Pérez (Red Bull)
  2. Charles Leclerc (Ferrari)
  3. Max Verstappen (Red Bull)
  4. George Russell (Mercedes)
  5. Carlos Sainz Jr. (Ferrari)
  6. Fernando Alonso (Aston Martin)
  7. Lewis Hamilton (Mercedes)
  8. Lance Stroll (Aston Martin)
A futamot – magyar idő szerint – 13:00-kor rendezik, az M4 Sport élőben közvetíti.

(Fotó: Getty Images)

Megváltoztatták az F1 egyik legfontosabb szabályát

Örülhetnek a pilóták és a csapatok is.

„Elárult és hátba szúrt a Red Bull”

Még mindig kísérti a dolog.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Már az új MINI is klasszikus: 25 éve indult a sorozatgyártása

Katedrálisok a lóerőknek: A világ 5 legérdekesebb autógyárépülete

„Hová mehetne?” – Zak Brown megjósolta Verstappen új csapatát

A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
78% Igen
12% Nem
10% Nem szoktunk erről beszélni