Hat piros zászlós megszakítás tette kaotikussá az Azeri Nagydíj időmérőjét.
Max Verstappen elképesztő, hat piros zászlós megszakítást hozó időmérőn szerezte meg a pole pozíciót az Azeri Nagydíj időmérőjén – a négyszeres világbajnok először indulhat az élről Bakuban.
Hatalmas meglepetésre Carlos Sainz Jr. indulhat Verstappen mellől – ezzel 2021 óta a Williams legjobb kvalifikációs eredményét érte el –, míg Liam Lawson szerezte meg a számára karriercsúcsot jelentő harmadik helyet.
A kaotikus kvalikfikáción a McLaren csúnyán szerepelt a döntő szakaszban, Oscar Piastri négy perccel a vége előtt a falnak csapta autóját, és utolsó körén Lando Norris is lekoccolta a falat – előbbi a kilencedik helyről, utóbbi pedig a hatodik helyről rajtolhat majd –, mindez pedig különösen fájó a wokingiaknak, hiszen ezen a versenyhétvégén esélyük lett volna megszerezni a konstruktőri bajnoki címet.
A McLaren mellett a konstruktőri második helyezett Ferrari is rémálomszerűen szerepelt: a végül tizedik helyet megszerző Charles Leclerc Q3-as balesete mellett a pénteki szabadedzésen még leggyorsabb Lewis Hamilton sem tudta hozni korábbi formáját, csak a 12. helyre kvalifikált magát.
Az Azeri Nagydíj időmérőjének végeredménye:
-
1. Max Verstappen Red Bull Racing
-
2. Carlos Sainz Jr. Williams
-
3. Liam Lawson Racing Bulls
-
4. Andrea Kimi Antonelli Mercedes
-
5. George Russell Mercedes
-
6. Júki Cunoda Red Bull Racing
-
7. Lando Norris McLaren
-
8. Isack Hadjar Racing Bulls
-
9. Oscar Piastri McLaren
-
10. Charles Leclerc Ferrari
-
11. Fernando Alonso Aston Martin
-
12. Lewis Hamilton Ferrari
-
13. Gabriel Bortoleto Kick Sauber
-
14. Lance Stroll Aston Martin
-
15. Oliver Bearman Haas
-
16. Franco Colapinto Alpine
-
17. Nico Hülkenberg Kick Sauber
-
18. Pierre Gasly Alpine
-
19. Alexander Albon Williams
-
20. Esteban Ocon Haas
A vasárnapi futamot – magyar idő szerint – 13:00-kor rendezik, az M4 Sport élőben közvetíti.
(Fotó: Getty Images)
Ez is érdekelhet: