A McLaren így is kisajátította az első sort a Belga Nagydíjra.

Max Verstappen a sprintkvalifikáción elszenvedett vereség után megnyerte a sprintfutamot a McLaren pilótái előtt, a vasárnapi futam időmérőjén azonban megint alul maradt, ugyanis a pole pozícióért folyó küzdelem a wokingi istálló pilótái között dőlt el, egy igencsak szoros csatában.

Lando Norris vitte el az első rajtkockát, aki alig egy tizedmásodperccel előzte meg csapattársát, Oscar Piastrit.

A McLaren kisajátította az első rajtsort, míg a második sor elejére, hajszálnyival Max Verstappen elé, Charles Leclerc érkezett meg.

Az időmérő több figyelemre méltó teljesítményt is hozott: Alexander Albon az utolsó pillanatokban remekelt, és ötödik helyre hozta be a Williamst. Cunoda Júki hosszú idő után újra formába lendült, és a hetedik helyen zárt. A Racing Bulls is nagyot ment: mindkét autójuk befért a legjobb tíz közé: Isack Hadjar nyolcadik, Liam Lawson kilencedik lett. Gabriel Bortoleto pedig ismét nagyot alakított: a tizedik helyről vághat neki a vasárnapi versenynek.

Az ellenpólust ismét Lewis Hamilton és Andrea Kimi Antonelli adja, mindkettőjük számára rémálomszerűen alakult az időmérő: a két, általában az élmezőnyben végző pilóta sorozatban második nap nem jutott tovább az időmérő első szakaszából.

A Belga Nagydíj időmérőjének végeredménye:

A vasárnapi futamot – magyar idő szerint – 15:00-kor rendezik, az M4 Sport élőben közvetíti.

(Fotó: Getty Images, Formula1.com)

Ez is érdekelhet:

Nehogy lemaradj a sprintfutamos Belga Nagydíjról!

Jön a szezon tizenharmadik versenyhétvégéje, ami ráadásul sprintfutamos. Mutatjuk, hogy magyar idő szerint mikor rendezik a futamot, az időmérőt, a sprintkvalifikációt, a sprintfutamot és az egyetlen szabadedzést.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Még mindig hidegrázós Hamilton és Verstappen utolsó köre arról a bizonyos Abu-dzabi Nagydíjról

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés