Nem fogjuk a BMW legszebb modelljei közé sorolni, de mostantól jobb ránézni a 2-es Gran Coupéra, arra a kompakt szedánra, ami az 1-es sorozattal együtt annyira megújult, hogy azt már új generációnak mondja a gyártó.

A kilencvenes évek végén a BMW 3-as sorozata még rövidebb volt 4,5 méternél, ma már a kompakt autók közé sorolnánk, de az évtizedek során a kategóriájával együtt jócskán megnőtt, a jelenlegi generációja 4,7 méternél is hosszabb, ezért maradt alatta hely egy valóban kompakt szedánnak. 2019-ben be is mutatta a BMW a 2-es Gran Coupét, amivel az Audi A3 Limousine-nak és a Mercedes-Benz CLA-nak állítottak konkurenciát.

A BMW 2-es Gran Coupé eddig így nézett ki
Nevéből nem feltétlenül derül ki, hogy a 2-es Gran Coupé az 1-es sorozat alapjára épül, de nem egyszerűen annak a lépcsőshátú változata,

hanem teljesen egyedi karosszériát kapott. A gyáriak szerint kupészerűt, mindenesetre a magasra húzott fara és a széles hátsó lámpák minket inkább a 6-os GT-re és az X6-osra emlékeztettek, mintsem egy valóban kecses négyajtós kupéra. De a modellváltással mindez megváltozott.

Mint a nemrég megújult 1-es sorozatnál, úgy a vele egyszerre áttervezett 2-es Gran Coupé esetében is annyira átdolgozták az autót, hogy a BMW-nél új generációról beszélnek.

Az biztos, hogy nemcsak ráncfelvarrás történt, hiszen nemcsak a műanyag elemek változtak, hanem az oldalablakok vonala, és még a karosszérialemezek is. A 2-es Gran Coupé ezzel karcsúbb formájú lett, már nem annyira farnehéz, ami az arányainak is jót tett.

Nem fogjuk minden idők legszebb BMW-i közé sorolni, még messze van a 3-as sorozat tökéletes arányaitól, de sokat javult a 2-es Gran Coupé alakja.

Megkapta az új 1-es arcát, aminél karakteresebbet is el tudtunk volna képzelni, és az ötajtós testvéréhez hasonlóak a hátsó lámpák, amivel ezt az oldalát is rendbe tették a formatervezők. Az ablakvonalának hátsó sarkába dombornyomott 2-es szám került.

Sokat nem változtak a méretek, csak két centivel, 4,55 méteresre nőtt a hossza, és két centivel magasabb is lett,

változatlanul 2,67 méteres tengelytávjával még mindig a kompakt autók közé sorolható. Nagyobb testvérével ellentétben a 2-es Gran Coupé négyajtós, ezért kisebb fedélen át pakolható a csomagtartó, ami 430 literes, a mild hibrid modellek esetében pedig csupán 360 literes, bővíteni a három részre osztott üléstámlák ledöntésével lehet.

Keret nélküli oldalablakok adnak neki sportosabb hangulatot, és a 2-es Gran Coupé megkapta az új 1-es sorozat belsejét is.

Szinte minden hagyományos kapcsoló eltűnt a műszerfaláról, csak a dupla ívelt kijelző maradt, az iDrive forgókapcsolójától is búcsút kellett venni. M-es színű cérnákkal varrt, puha borítású műszerfala, valamint az áttört, hangulatfényekkel megvilágított, valódi alumíniumból készült elemei az 1-esből lehetnek ismerősek.

Neked hogy tetszik az új 2-es Gran Coupé? Nekünk jobban tetszett volna az új X2-eshez hasonlító fényszóróval és hűtőmaszkkal, ezért meg is alkottuk, hogyan nézne ki azzal, a lenti képeken láthatod a két változatát. Szerinted jobb lett volna így?

Nincs már i betű a benzines modellek nevében, és a kínálat a 220 Gran Coupéval indul, 1,5 literes, 170 lóerős háromhengeressel, a két dízel a 218d és 220d Gran Coupé, 150 és 163 lóerős kétliteressel, szériaként hétfokozatú duplakuplungos váltóval, a 220 és 220d esetén 48 voltos mild hibrid rendszerrel.

Minden téren csúcsmodell az M235 Gran Coupé, ami 300 lóerős kétliteres motorjával 4,9 másodperc alatt gyorsul százra, és futóműve szériában adaptív.

Ez is érdekelhet:

Sportosabb külsővel jön a BMW egyterű autója

Izmosabb hibridet is kap az új 2-es Active Tourer.

Kompakt méretben is igazi BMW – kipróbáltuk az új 1-es sorozatot

A kompakt BMW új generációjából a legizgalmasabb változatra, a 300 lóerős M135-re mentünk rá elsőként.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

Hoztunk egy újabb haladó szintű kvízt az autórajongóknak

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés