Az utóbbi időben sorra mutatta be az extravagáns, de legalábbis rendhagyó formájú modelljeit a BMW, amivel rendesen megosztotta a rajongókat. A legelegánsabb veterán autókat felvonultató Concorso d’Eleganzára azonban nem is készülhettek volna mással, mint egy stílusos túrakocsival, ami a márka távolabbi és közelebbi múltjából is olvas fel fejezeteket.

Meg tudjuk érteni, ha felvontad a szemöldököd a BMW olyan modelljeinek láttán, mint az elektromos iX, a plug-in hibrid XM, vagy akár az új 7-es sorozat. A müncheni márkának voltak olyan korszakai, amikor gyönyörű autókat gyártott, és vannak olyanok, amikor extravagáns formákat dobnak be, hogy kitűnjenek a tömegből. De ez nem jelenti azt, hogy elfelejtettek volna szép autókat tervezni, elég csak egy pillantást vetned a Concept Skytopra.

Persze a bemutatójának helyszíne szinte megkövetelte, hogy gyönyörű autót alkossanak a BMW-nél.

A Comói-tónál minden évben megtartott Concorso d’Eleganza a legelegánsabb veterán ritkaságok parádéja, ahol illik stílusos belépővel megjelenni, és a BMW legújabb tanulmányautója ezen a téren is magabiztos lehet. A nyitott tetős, kétüléses túrakocsi szoborszerű megjelenésével egy motoros hajóra emlékeztet, amit inkább a Rolls-Royce-tól szoktunk meg.

Adrian van Hooydonk, a BMW vezető dizájnere olyan történelmi modellekhez méri a Concept Skytop sportos eleganciáját, mint a BMW 503 és a nem is olyan régi BMW Z8. Nem tagadhatja le, hogy a jelenlegi 8-as sorozatra épül, de annál feszesebb, izmosabb és egzotikusabb formájú lett. A különleges megoldások sem hiányoznak róla, például

az ajtóba integrált szárnyak helyettesítik a kilincseket, és a turbinaformájú lamellás kerekek is egyediek.
Megvilágítottak, de nem túlzó méretűek vesék, ami a jellegzetes cápaorrával a BMW legszebb hagyományait idézi fel.

A Concept Skytop vonalai a Z8-at hivatottak idézni, ami már annak idején is egy korábbi roadsternek, az 507-nek állított emléket. Fényszórói a lehető legvékonyabbak, amiket utcai autóhoz fejlesztettek, és nem lennénk meglepve, ha hamarosan találkoznánk velük a BMW egyik sorozatgyártású modelljén is.

A bukókeretet és még a kivehető tetőpaneleket is az utastér vörösesbarna bőrkárpitjával burkolták, ami stílusos kapcsolatot jelent a külső és a belső tér között, a színátmenet egyébként a BMW dingolfingi gyárának bőrfestő mesterét dicséri. A cipők világából ismerős brogue stílusú perforált bőrök és a kristályüveg betétek teszik utolérhetetlenül elegánssá

a Concept Skytop belső terét, ami egyértelműen az utazás élvezetét hirdeti.

Pontosan egy évvel ezelőtt a BMW a megosztó Z3 Coupé emlékét idéző kupéval, az új Z4-re épített Concept Touring Coupéval vonult fel az eseményen, és bár akkor úgy lehetett tudni, hogy kisebb sorozatot gyárthatnak belőle, végül egyedi darab maradt. Nincs sokkal több esélye a Concept Skytop sorozatgyártásának sem, de mivel

a 8-as sorozatra épül, ezért reménykedünk benne, hogy annak következő generációját ihleti majd a koncepció.

Még nem értek véget a párhuzamok a Z8-cal, hiszen ahhoz hasonlóan a Concept Skytop is a BMW kínálatának legerősebb V8-as motorjával érkezik, bár a műszaki tartalmáról nem árultak el részleteket. Már besötétedett, amikor a Comói-tó partján begördült a közönség elé a BMW fényűző koncepcióautója, ami láttán a márka rajongói fellélegezhetnek, hiszen páratlanul sportos és elegáns autókra még mindig van, és ha rajtuk múlik, mindig lesz is igény.

Ez is érdekelhet:

Stílusos és merész a BMW Concept Touring Coupé

Shooting brake karosszériás Z4-et készített a BMW a Concorso d'Eleganzára.

Gyöngyök ihlették a Rolls-Royce Boat Tail második példányát

Gyöngyház inspirálta a luxuskabrió színjátszós fényezését.

Az autózás legmagasabb csúcsa a Concorso d’Eleganza

Képes riport az autós élet legmagasabb pontjáról.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés