A 4-es és 7-es sorozattal megkezdett gyakorlatot folytatja a BMW azzal, hogy az idén bemutatkozó új 5-ös sorozatnak lesz tisztán elektromos hajtású változata is. A téli tesztjét futó i5-öt álcázva már meg is mutatták.

Míg a Mercedesnél abban hisznek, hogy az E-osztály méretében teljesen önálló modellt fejlesztettek elektromos autónak EQE néven, addig a BMW-nél az idén bemutatkozó 5-ös sorozatnak lesz hagyományos belsőégésű motoros és tisztán elektromos hajtású változata is. A BMW pedig már mutatott is egy pár képet az új i5 álcázott prototípusáról.

Svédország északi részén, Arjeplog környékén készültek a képek, ahol a BMW az utolsó téli teszteket végezte az új 5-ös sorozattal. Az álcázás miatt a prototípusok részleteit még nem lehet látni, de az biztos, hogy jó arányú szedán lesz az új 5-ös, ami a 7-essel ellentétben

nem osztott, hanem hagyományos fényszórókat kap, és a hűtőmaszkja sem lesz olyan hatalmas.
A sarkköri teszten hóban és befagyott tó jegén is nyúzták az elektromos autókat, és a képeken jól látszik, hogy driftelni is lehet majd az i5-tel.

Az 5-ös sorozat új nemzedékét várhatóan az év második felében, valószínűleg a müncheni autószalon idején leplezik le, és 2024-re a Touring is elkészül belőle, amiből szintén lesz elektromos hajtású változat.

Ez is érdekelhet:

Ősszel már az 5-ös BMW is elektromos lesz

Lesz itt minden: szedán, kombi, sportmodell, elektromos és konnektoros 5-ös BMW is.

Új típusjelölési rendszert vezethet be a BMW

Az 530d már nem elég, az elektromos autók miatt új nevekre van szüksége a BMW-nek.

Az első M-es villany-BMW – i4 M50-teszt

Lehet-e vezetési élményről, értelmetlenül, de élvezetesen nagy teljesítményről és vérpezsdítő hangról beszélni egy ár-érték arányban kiemelkedő elektromos autónál? Persze!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy autóval nem lett volna túlsúlyos a tréler, de rákötöttek még kettőt

Soha nem kapott még annyi autó zöld rendszámot, mint márciusban

2800 helyett 39 ezerért fuvarozta utasait egy budapesti taxis

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
27% Igen, de csalódás volt.
24% Még nem, de megnézem.
36% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés