Egyre jobbak az elektromos autók, a kínai tempóval és a Tesla-féle szemlélettel nehéz vitatkozni. De ha vezetési élményről, finomhangolásról és arról a bizonyos „minden a helyén van” érzésről beszélünk, akkor még mindig a BMW az, aki igazán nagyot tud villantani.

Nemrég vezettük az iX3-at, és ott vált igazán világossá, hogy a BMW nem csak jól megfogalmazott PR-mondatokban gondolkodik. A fogyasztási adatok, a dinamika, a kormányzás és az egész autó viselkedése a valóságban is azt hozta, amit ígértek. Nem túlzás azt mondani, hogy jelenleg kevés olyan elektromos autó van, amit ennyire természetesen, benzinesen jó vezetni. Lehet, hogy akad erősebb vagy jobban gyorsuló modell, de olyan, ami minden mozdulatában ennyire ösztönös és kiegyensúlyozott, ritka.

És ezt az alapot akarja továbbvinni a BMW egészen az M-modellek világába. A következő generációs elektromos M-modellek már az iX3-ban megismert Neue Klasse technikára épülnek, csak épp jóval komolyabb szinten. Négy elektromotorral számolnak, vagyis minden kerék külön hajtást kap, ami nemcsak a brutális tapadást, hanem a rendkívül precíz nyomatékelosztást is lehetővé teszi.

A BMW szerint azonban nem a 0-100-as sprintidő lesz a fő mutató. Az M-élmény lényege továbbra is az, hogy az autó közúton és versenypályán is élvezetes legyen.

Ide tartozik a gázreakció, a motorfék-érzet, a rekuperáció finomsága – mindaz, ami miatt egy hagyományos M-es BMW-t szeretünk. A cél az, hogy az elektromos hajtás ellenére se érezzük sterilnek az élményt.

Ehhez nemcsak a hajtásláncot, hanem az akkumulátort is M-specifikusan fejlesztik. A BMW szerint ezek az akkuk nemcsak nagy teljesítményre lesznek képesek, hanem hőkezelésben és terhelhetőségben is kifejezetten sportos használatra optimalizálják őket. Magyarul: nem fog elfogyni az erő három gyors kör után.

A vezetési élmény másik kulcsa az úgynevezett M Dynamic Performance Control, egy központi csodavezérlő,

amely a hajtást, a féket, a kormányzást és a rekuperációt egy rendszerként kezeli. Ezzel jelentősen csökken a rendszerek közti késlekedés, az autó reakciói pedig gyorsabbak és pontosabbak lesznek. A váltásérzetet és a gyorsítás karakterét szoftveresen, szimulációval oldják meg – és ha valaki, akkor a BMW valószínűleg tudja, hol a határ a hiteles élmény és a gagyi trükk között.

Az első ilyen új generációs elektromos M-es BMW-kre még 2027-ig várni kell, de addig sem áll meg az élet. A Neue Klasse jegyében addig is nagyjából 40 új vagy megújuló modellt dobnak piacra. Szóval unatkozni biztosan nem fogunk. Már csak türelem kell – és egy kis hely a garázsban.

Ez is érdekelhet:

Tényleg igazi BMW? – iX3-vezetés

A BMW tudott új korszakot nyitni úgy, hogy közben megmaradt BMW-nek. Jó vezetni és jó látni, merre tart a márka.

Így készül a jövő BMW-je Debrecenben

Óránként harminc autó készül majd a BMW debreceni gyárában.

Füst, gumiszag, libabőr – ilyen az M-es BMW-univerzum versenypályán

Spielbergben a Red Bull Ringen vezethettük a legizgalmasabb BMW M-es modelleket, volt drift, volt drag race, volt pályaautózás. És persze voltak kanyarok, olyanok, amiket sose felejtek el.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

A legkevésbé okos kamionos nemcsak megelőzte a hókotrót az autópályán, de neki is ment

Klasszikus benzinmotoros kombit mutatott be a Kia

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés