Végéhez közeledik az új BMW X3-as fejlesztése, ebből az alkalomból pedig megmutatják, hogyan néznek ki az álcafóliába csomagolt prototípusok, melyeket a dél-franciaországi Miramas-ban teszteltek.

2003-ban tartották az első X3-as premierjét, mely közeli rokonságban állt a korabeli 3-as sorozattal, de azt is megmutatta, hogy a BMW-kre jellemző minőség és vezetési élmény megvan egy szabadidő-autóban is. A modell elképesztően sikeres lett, mostanra az egyik legnépszerűbb BMW, melyek hamarosan bemutatják a negyedik generációját.

Megmarad a választás szabadsága, tehát az X3-as BMW-ből lesz hagyományos benzines és dízel mellett többféle elektrifikált verzió is.

Egyelőre a konnektorról tölthető hibrid változatot és a BMW X3 M50-est mutatták meg erős álcafóliában. A rajongók már bizonyára kiszúrták, hogy az M50-es mögül eltűnt az i, méghozzá azért, mert ez lesz az első olyan modell, melyben a márka új típusjelöléseit alkalmazzák.

Egyelőre nem árultak el sokat az autóról, de annyi egészen biztos, hogy nem sajnálnak majd tőle semmit, ha a vezetéstámogató rendszerekről és a biztonságról van szó. Az új X3-as légellenállási együtthatója 0,27 lesz, ami bizonyára jót tesz majd a zajkomfortnak és a takarékosságnak is.

Változatlan arányok mutatják, hogy a BMW X3-as továbbra is egy klasszikus SUV.

Egyre nagyobb divatja van a lecsapott tetővonalú szabadidő-autóknak az első X6-os BMW óta, de az X3-as továbbra is marad bakancs formájú, hogy a jó ízlésű embereknek is maradjon még olyan autó, amivel ritkán el lehet hagyni az aszfaltot. Pontos adatok még nem állnak rendelkezésre, de már a 2017-ben bemutatott modell is túlnőtt az első X5-ös BMW-n, így bizonyára az új X3-asban is bőven lesz hely az utasoknak és csomagjaiknak.

Gépházteteje alatt négy- és hathengeres turbómotorok lesznek, amihez a ZF nyolcfokozatú automata váltója és xDrive összkerékhajtás csatlakozik. Elődjénél szélesebb nyomtávja és merevebb karosszériája lesz, így az eddig is remekül vezethető X3-as BMW minden eddiginél stabilabb lesz a kanyargós utakon.

Ez is érdekelhet:

Kapudrog az örömautózáshoz – BMW M2

460 lóerő, hátsókerék-hajtás, BMW. Ez így tökéletes.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tetszik ez a kis rönkház? Egy UAZ-ra építették

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

További cikkeink a témában